A TELJES interjú Gyula bátyóval a Népszabadságban

FIGYELEM! A Népszabadságba terjedelmi okokból nem fért el az interjú teljes anyaga, ezért a vágatlan szöveget itt közöljük!

A varázslat nem halt meg

Írta: Papp Sándor Zsigmond - Népszabadság| 2010. február 17.

Beszélgetés Böszörményi Gyula íróval gyerekkönyvekről, reklámról, posztpotteres időkről

1. Bár a Gergő- és a Zsófi-sorozat sikere nem épp ezt bizonyítja, azért tudjuk, hogy a magyar olvasók a gyermekkönyveket tekintve is elég konzervatívak: azt veszik meg a gyerekeiknek, amit maguk is olvastak, kipróbáltak. Mennyire érzi ezt az „ellenállást”?

Számos megcsontosodott tévhit él a gyerekek olvasási, és a szüleik vásárlási szokásai kapcsán, s úgy tűnik, ezek mintha kiirthatatlanok volnának. Az egyik ilyen tévedés, hogy a magyar szülő, mikor olvasnivalót választ a gyermekének, konzervatív. Csakhogy ez nem igaz! A magyar szülő nem konzervatív, csak épp végtelenül bizonytalan: nem ismeri, nem olvassa a gyermekeknek szánt könyveket (ami természetes), és sehonnan nem kap mérvadó kritikai segítséget (ami viszont baj). Sajnos azok a portálok, amelyek önmagukat „megmondó” fórumoknak kiáltották ki e témában, nem többek, mint néhány tökéletesen képzetlen, önjelölt, tinikorú „kritikus” szócsövei, arrogáns és nyegle hangvétellel. Így tehát természetes, hogy a szülők a saját kedvenceiket próbálják elsősorban a gyermekeik kezébe adni, ami nem is baj, hisz attól, hogy valami régebben jelent meg, még lehet értékes! Ám a legtöbb szülő más szempont szerint keres. Egyrészt a gyerekek pontosan tudják, mit szeretnének olvasni (ha szeretnének olvasni!), másrészt a szülő, ha maga akar dönteni, akkor elsősorban kortárs magyar gyerekkönyveket keres – azokból viszont alig van! A kisebb korosztálynál ez még nem olyan szembetünő, hisz remek szerzőink vannak, ám a tizenévesek igényeit szinte csak a nyugati írók elégítik ki kalandregényekkel, varázslattal, csodával, álmokkal és irodalmi izgalommal. Miért nem születnek ma kortárs ifjúsági kalandregények? Nos, egykor sikk volt az ún. „felnőtt szerzők” számára, hogy kipróbálják magukat a gyerekirodalomban. Később a betiltott írók egyetlen lehetősége a munkára a gyerekkönyvek fordítása, írása volt – és remekműveket alkottak. Ma azonban a legtöbb író csak akkor ír mese-, vagy ifjúsági könyvet, ha épp a saját gyermekeit kívánja ezzel megörvendeztetni. Rendkívül nagy baj, hogy kevés olyan író van, aki kifejezetten gyermek-, és ifjúsági (mert e kettőt sem volna szabad folyton egy kalap alá venni!) műveket ír, így a szülőnek és olvasó gyermekének marad a külföldről hozott, jól-rosszul lefordított, silány vagy színvonalas művek sora. Félreértés ne essék: a valóban nívós irodalmi műveknél nem számít, milyen nemzetiségű a szerzője, de mindenképp több kortárs magyar műre volna szükség.

2. Posztpotteres időket élünk. Véget ért a hisztéria, de hogy tapasztalja, a varázsló halálával eltűnik-e a hirtelen megjött olvasási kedv is?

Ahogy a varázsló, úgy a varázslat sem halt meg. Tetszik, vagy sem: Harry Potter jelentős mérföldkő a világ, és így a magyar gyerekirodalom történetében. Mr Potter valóban csodát tett: a gyerekek rákaptak az olvasásra, és ez minden szájhuzogatást, fanyalgást és dühödt kirohanást felül ír. Minden olyan író, aki gyerekeknek, fiataloknak ír történeteket, hálás lehet Rowling asszonynak. Még azok is, akik nála klasszisokkal jobban írnak, de mégis szükségük volt a kis varázsló borzolta kedélyekre, hogy rájuk is figyeljenek végre. Számos korábban megjelent regényt pl. azok fedeztek fel, akik a Potter-sorozat után további olvasmányokat kerestek. ... Hiba úgy kezelni a gyerekolvasókat, mintha ők egyetlen, oszthatatlan tömbben léteznének, s mindig együtt, azonosat cselekednének. A kérdésére válaszolva: igen, azoknak a gyerekeknek, ifjaknak az olvasási kedve valóban elszállt, akik csak divatból, „menőségből” olvasták a Potter-sorozatot. Ők soha nem voltak igazi olvasók, csupán sznobok. Ám náluk sokkal többen vannak azok, akik a varázsló kalandjai által magát az olvasást szerették meg, s már rég más könyveket falnak, nem is értve, hogy a felnőttek mit rágódnak még mindig a „Potter-hisztin”. És még két tény: Rowling-asszony sorozata 7 éven át tartott, tehát akik a kezdetekkor tizenévesként beleszerettek, ma már felnőtt emberek! Akkor most kinek a hisztijéről beszélünk itt? Jönnek az új generáciáók, akik újra felfedezhetik a varázslótanoncot, vagy épp eljöhet az idő, mikor a gyerekek szájából azt halljuk, hogy „olyan őskövületet olvasni, mint a Potter, ciki”. És a másik tény: mindig van új divat, „hiszti”, őrület (most pl. a Twilight-Alkonyat), s amíg ez azt jelenti, hogy a gyerekek olvasnak, én örülök neki!

3. Ön szerint mennyire lehetnek versenyképesek külföldön a magyar gyerek-, fantasy- és sci-fi könyvek?

Mint bármely más itodalmi alkotások. Naivitás azt hinni, hogy a magyar irodalom magasabb színvonalú, mint a világirodalom össztermése (bár divat abba a hitbe ringatni magunkat, hogy ez így van). Sokkal több megjelenési lehetőségre volna szükség ahhoz, hogy mérni tudjuk, mennyire „jövünk be” külföldön, ehhez viszont sokkal több magyar ifjúsági író kellene. A külföldi megjelenés rendkívül nehéz, mert a kiadók (nálunk is!) elsősorban csak angolszász szerzőket jelentetnek meg. Ki látott a magyar könyvesboltok polcain mostanság kortárs szlovák, lengyel, román, cseh, szerb vagy orosz írótól származó ifjúsági regényt? Nos, ugyanez a helyzet a németeknél, a franciáknál, az osztrákoknál stb. is: ha ott a kezük ügyében a már bevált angol, amerikai, netán filmmel is megtámogatott mű, aminek a fordítása is lényegesen egyszerűbb, hisz könnyebb fordítót találni rá, akkor miért a magyart, a lengyelt, a csehet adnák ki? Ráadásul az olvasók körében továbbra is él az a sznobizmus, hogy keletről (tőlünk) a politikai tartalmú, „vasfüggönyös” sztorik az érdekesek, de más nem.

4, A saját maga barkácsolta „Az év legjobb kisregénye” felirattal a könyvhéten egy nap alatt 150 darabot is eladott első kisregényéből, a Kucóból. Mennyire sikkadnak el a mai dömpingben a gyerekkönyvek? Elég a puszta reklám vagy a minőség is belejátszik, hogy egy-két könyv kiemelkedjen a kínálatból?

A reklám pusztán édes, nyálcsurrantó vágyálom a mai könyvkiadásban. Nagyon ritkán, s akkor is legfeljebb ún. „csajos, botrányos, szinglis, pasis” könyvek esetében láthatunk valamiféle marketing tevékenységet, ám ezt a valódi irodalom, s főleg a gyermekirodalom nem is remélheti. A kereskedelmi tévék évek óta nem hívnak be pl. a reggeli műsoraikba beszélgetésre írókat, mert azok nem elég „izgik, botrányosak”, és a személyük állítólag nem érdekli az embereket. A közszolgálati tévé pedig... Hát igen... Talán, ha az írók egyszer megostromolnák őket, akkor komolyabban foglalkoznának a kortárs irodalommal. Azt kell tehát mondanom, hogy a magyar gyerek-, és ifjúsági irodalom semmiféle reklámot nem kap, mivel a kiadóknak erre nem telik és bizony nem is hisznek benne. Így aztán tényleg azok a könyvek érnek el komoly sikereket, amiket az olvasók megszeretnek, vesznek, egymásnak ajánlanak. Van, hogy ez nem azonos a valódi értékekkel, de hát az olvasó maga dönt, hogy mi tetszik neki.

5, Mennyire érzi, hogy a szépirodalmi szakma a gyerek és sci-fi könyvek szerzőit nem vagy csak amolyan lesajnáló vállveregetéssel hajlandó maguk közé fogadni? Lehet ezen változtatni?

Nem érzek ilyen „kirekesztést”, lesajnálást. Hat éve vagyok a Szépírók Társaságának tagja, és öt éve vezetem saját irodalmi estemet, a Könyvkóstolót Tiszakécskén, a lakhelyemen. Az estekre olyan kiemelkedő irodalmárokat sikerült elcsalnom, mint Parti Nagy Lajos, Békés Pál (aki egyébként a kortárs írók közül a legzseniálisabb gyerekkönyvszerző is!), Vámos Miklós, Závada Pál, Podmaniczky Szilárd, Grecsó Krisztián, és még sorolhatnám, hisz havonta egy-két vendégem van, s ők mind nagy örömmel, boldogan jöttek. Egyiküktől sem éreztem szemernyi olyan „megkülönböztetést” sem, miszerint én, az ifjúsági író kevesebb volnék, mint ők, akik elsősorban felnőtteknek írnak. Intelligens ember pontosan tudja, hogy a gyermek-, és ifjúsági irodalom azért kiemelkedően fontos, mert a fiatal korban olvasott könyvek nevelik, alapozzák a későbbi felnőtt olvasót. Így tehát a kérdésben említett „lesajnálást” én szintén amolyan megkövesedett képzetnek érzem, mint azt, hogy „a gyerekek nem olvasnak”, vagy hogy „a szülők konzervatívak”. Azt hiszem, gyermekirodalmat, fantasyt és sci-fi-t is egyszerűen csak magas színvonalon kell, szabad írni, és akkor fel se merül a kirekesztés kérdése.

..
Eredeti link: interjú