Tóth Barbara: ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN (kisregény javított változata) - ÖTÖDIK RÉSZ

Ellentétek vonzásában - ÖTÖDIK RÉSZ

A nő lassan egy órája várt a sötét mellékutcában a férfira, akivel pár napja telefonon beszélt. Mikor azonban meglátta, kétségei támadtak. Azt hitte, átverték. Magas volt, izmos testalkatú, és fiatal.
- Nem vagy te túl fiatal, hogy ilyenekkel foglalkozz?- kérdezte, és közben kritikus szemmel még egyszer végigmérte az illetőt.
- Elég idős vagyok hozzá, hogy ilyesmit csináljak. Miért keresett meg?
- Munkám van a számodra.
- Maga közülük való. Mit keres itt?- ráncolta össze a homlokát.
- Vág az esze. Nos, mint már mondtam, munkám van a számodra, amit persze meg is fizetek. El kellene intézned ezt a nőt.- mondta, majd átnyújtott egy fényképet, mellékelve hozzá egy köteg bankjegyet.
- Nagyon gyűlölheti azt a valakit.- a férfi kivette a nő kezéből a képet, a pénzt pedig zsebre tette.
A vele szemben álló nő gonoszul elvigyorodott.
***
A szombati napom azzal telt, hogy kipihentem az előkészület fáradalmait, és felkészültem a másnapi tombolásra. Gőzöm sem volt róla, hogy a lányok mit forgatnak a fejükben. Csak annyit árulak el, hogy meghívták pár régi osztálytársamat is. A szekrényt, amiben a ruhát rejtegettem, kulcsra zártam, a kulcsot pedig Vanessára bíztam. Nem akartam, hogy Lucas lássa az esküvő előtt. Persze volt legénybúcsú is, de arról senki sem volt hajlandó mondani semmit.
Vasárnap este a lányok elvittek egy sarki kocsmába, ahol már vártak a régi osztálytársaim. Jó volt újra látni őket, persze senki sem változott semmit
A leánybúcsú alkalmával megleptek egy sztriptíztáncos pasival. Persze, hogy nekem kellett levetkőztetni. A többiek meg a hátam mögött sikítoztak a röhögéstől. A srác egyébként veszettül jóképű volt, a vére illata mámorító, úgyhogy élveztem a dolgot. Persze azért égett az arcom. A hangulat fergeteges volt. Néha az volt az érzésem, hogy anyu és Vanessa a koruk ellenére sosem fognak felnőni. Vivi is hozta a formáját. Mikor megláttam ördögi mosollyal az arcán, kezében egy flakon tejszínhabbal már tudtam, mit forgat a fejében…
Mikor a férfi nyakához értem, gyengéden belemélyesztettem a fogamat a húsába. A lányok erre csak jobban sikítoztak. Ha én ilyeneket műveltem, mi mehetett a fiúknál?!
Anyuék haza akartak vinni, de én inkább egyedül szerettem volna sétálni, és kiszellőztetni a fejem.
Jót tett a sötét és a csend, megnyugodtam.
Sétáltam a néptelen utcán és azon járt az eszem, milyen szerencsés vagyok, hogy megtaláltam életem párját.
Aztán hirtelen lépteket hallottam a hátam mögül. Hátrafordultam, de nem láttam semmit. Mikor visszafordultam, suhogást hallottam, majd fájdalom nyilallt a szívembe. Aztán már csak a pokoli fájdalom, és a saját vérem illata. Éreztem, ahogy a folt egyre jobban szétterül a ruhámon. Kiabálni sem maradt erőm. Abban a pillanatban úgy éreztem vége, meghalok…
Óráknak tűnő percek után a nyílvessző eltűnt a szívemből. Sikítottam a fájdalomtól, miközben a vér tovább ömlött a sebből. Valaki beszélt hozzám, a hangja távolinak tűnt, nem hallottam tisztán. Hirtelen megéreztem a vér ízét a számban. Az a valaki a vérét adta, hogy megmentsen.
Halk szuszogást hallok magam mellől. Kinyitnám a szemem, de visszacsukom. Zavarja a fény.
- Melanie!
- Lucas… - nyögök fel.
- Jól vagy kicsim?- a hangjából ítélve majdnem sír. Kinyitottam a szemem és ránéztem. Könnyek potyogtak a szeméből.- Azt hittem örökre elvesztettelek.- zokogta.
- Nem a te hibád. Nem tudhattad.- volt egy olyan érzésem, hogy magát okolja a történtekért.- Vadászok voltak, vannak és lesznek.- idéztem, amit Biancának mondott.
- Ha ott lettem volna…
- Téged is megölhettek volna. Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget.
- Nem. Azt ígérem, hogy soha többé nem esik bajod.- a hangja elszánt volt, és kissé megijedtem tőle.
- Hol vannak anyuék?
- Hazaküldtem őket pihenni. El sem mozdultak mellőled, mióta itt vagy.
- Mennyi ideje már ennek?
- Egy hétig mesterséges kómában tartottak, mert szörnyű állapotban voltál. Kaptál vért, de az sem segített. – látszott rajta, hogy nehezére esik beszélnie a történtekről.
- Mi lett az esküvővel?
- Elhalasztottuk. Most ne ezzel törődj! Pihenned kell!
Az orvos azt mondta, nem fogadhatok sok beteget, a szobám ennek ellenére olyan volt, mint az átjáróház. Mindig volt ott valaki. Vagy a családom, vagy a barátaim. Ők is , akár csak én értelmetlenül álltak a történtek előtt.
A szüleim szerint csoda, hogy életben maradtam. Meg kellett volna halnom. Szíven szúrtak, méghozzá elég komolyan. Egy ilyen támadást az öreg vámpírok sem élnének túl. Éppen ezért fúrta az oldalamat a kíváncsiság a titokzatos megmentőm kilétét illetően. Bosszantott, hogy nem tudom, ki az.
Abban azonban teljesen biztos voltam, hogy az illető akkora hatalommal rendelkezik, hogy a vére megmentette az életem.
Végül három hét után engedtek ki a kórházból. Nehogy azt hidd három hétig feküdni olyan jó érzés. Ahogy hazamentünk egyből elkezdtem az esküvővel foglalkozni. Már tényleg nem kellett sokáig várnom, hogy a felesége legyek.
Remegtem, miközben Vivi segített belebújnom a hófehér ruhába. Végre eljött ez a nap is. Pár perc múlva hivatalosan is egy pár leszünk, és boldogan élünk ki tudja meddig.
- Félek.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Lélegezz mélyeket.
Hát, ez most egyáltalán nem segített.
Mikor elkészültem és belenéztem a tükörbe, elállt a szavam. A lány, aki visszanézett rám sugárzott a boldogságtól. Annyira akartam ezt az egészet, hogy féltem, sosem válik valóra. Teljesen ki voltam bukva, szóval nem igazán fogtam fel, hogyan jutottam el az oltárig (csak arra emlékszem, hogy apu kísért el odáig, ez viszont iszonyú lassúnak tűnt). Mialatt a zenekar a szokásos lassú bevonulót játszotta, legszívesebben futottam volna. Halvány fogalmam sincs róla, hogyan tettem le az esküt, és válaszoltam a pap kérdéseire. Akkor tértem magamhoz, mikor Lucas felhajtotta a fátylamat és megcsókolt.
Sikerült! Senki sem veheti el őt tőlem.
Az étterem csodásan volt fel díszítve, mindenhová vörös és fehér rózsák voltak tűzve. Annyira boldog voltam, hogy sírva fakadtam (mily meglepő!)
Tom egész este a barátnőjével lógott (azt hiszem, anyu készülhet az újabb esküvőre). Engem pedig nem lehetett levakarni Lucasról. Számomra az öröklét sem lenne elég hosszú, hogy vele legyek.
Azt hiszem, ez volt minden idők legdurvább esküvője. Vámpírok és démonok egy fedél alatt, ráadásul egymás tudta nélkül. Ennek ellenére tökéletes este volt. Túlságosan is tökéletes…
Éppen Lucasszal táncoltam egy lassú számra, mikor megláttam Kendrát. Ott állt, a rövid bordó ruhájában, és úgy vigyorgott, mintha miden rendben lenne. Abban a pillanatban összeállt bennem a kép.
- Mi a baj?- kérdezte a párom. Akkor vettem csak észre, hogy abbahagytam a táncot, és remegek a dühtől, vagy talán a félelemtől.
- Semmi.- mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra.- Megyek és üdvözlöm Kendrát.- amíg odasétáltam hozzá, mélyeket lélegeztem, hogy megnyugodjak.
- Szép esküvő.- mondta mézes-mázos mosollyal.
- Köszönöm. Sajna, hiba csúszott a tervedbe.
- És mi volna az?- vonja fel a szemöldökét
- Élek és virulok.
- Oh, Melanie kérlek! Te tényleg azt hiszed, hogy ez volt a célom? Megölni téged? Nem, édesem. Ez csak egy kis ízelítő volt, hogy lásd, semmitől sem riadok vissza.
- El akarsz söpörni az útból, hogy újra együtt legyetek? Hát ezúton közlöm, hogy nem fog sikerülni, mert még nálad is jobban szeret.- mondtam még mindig nyugodtan, de legbelül nagyon rossz érzésem támadt.
- Ezt nem is vonom kétségbe a látottak alapján. De vajon, kettőtök szülei is ilyen boldogok lesznek, ha megtudják a titkot?- éreztem, hogy perceken belül elájulok. Ha ez kiderül, mindennek vége. Valamelyikünk meg fog halni.
- Hogy lehetsz ennyire kegyetlen?- sziszegtem, és közben megpróbáltam legyűrni a torkomban növekvő gombócot.
- Én nem tettem semmit, csupán megtaláltam egy szerencsétlenül járt fajtársad naplóját.- úgy beszélt, mintha ő különb lenne nálam, vagy bárki másnál itt a teremben. Aztán eszembe jutott, mint mondott Mr. Turner a halála előtt. Hálás leszek neki, mert Kevin tudta a titkomat, és azzal, hogy megölte, megakadályozta, hogy bárkinek is elárulja.
- Mit kerestél te azon a környéken?
- Az nem rád tartozik.- mondta flegmán. – Na, én megyek, csak gratulálni szerettem volna. – Már indult kifelé, de mielőtt kilépett volna az ajtón visszafordult.- Ha a helyedben lennék, szemmel tartanám anyut és aput, nehogy valami oda nem illő dolog kerüljön a kezükbe, például egy napló. Ördögi kacaj kíséretében kisétált az ajtón, én pedig ott maradtam, zsibbadtan, kétségek között. Minden elveszett…
Megpróbáltam leplezni a bennem dúló érzelmeket, de képtelen voltam. Visszafelé menet apu elkapott egy táncra. Miközben forogtunk, a harag jeleit kerestem rajta, vajon rájött már az igazságra?
A boldogság, amit éreztem, pillanatok alatt szétfoszlott, és ezt mindenki észrevette.
- Mi a baj?- kérdezi apu.
- Semmi.- feleltem kelletlenül, erre ő kérdőn nézett rám. – Elfáradtam, ennyi az egész.- Dühös voltam magamra, mert hagytam, hogy Kendra elrontsa életem legszebb napját.
- Drágám, mit mondott Kendra?- kérdezte századszorra Lucas. El kellett mondanom neki, mert ez rá is tartozott.
- Gyere, elmesélek valamit.- megfogtam a karjánál fogva, és felvonszoltam az emeletre a nászutas lakosztályba, amit a szüleink fizettek közösen. Bezártam magunk mögött az ajtót, majd sírva fakadtam, és leroskadtam az ajtó elé.
- Mi a baj szívem?- átölelte a vállam, és magához húzott.
- Kendra tudja az igazat, és el fogja mondani a szüleimnek. Mindennek vége!- zokogtam fel hangosan.
- Honnan tudja? Várj… ő tette, igaz?- kérdezte, de a szemében lángolt a harag.
- Igen. – vallottam be szemlesütve.
- Az Istenit Melanie, miért nem szóltál?- kiabálta az arcomba. Tudtam, hogy nagyon dühös rám.
-Csak ma este tudtam meg.- suttogtam.- Nem akartam tönkre tenni ezt a szép estét.
- Hát ezt nem hiszem el! – háborgott tovább. Felállt mellőlem, és elkezdett járkálni a szobában. – Te olyan…- elhallgatott, kereste a megfelelő szót. Addigra már bennem is felment a pumpa.
- Milyen vagyok Lucas? Kényes, önfejű, önző?
- Igen! Önző vagy Melanie!- üvöltötte a képembe. Teljesen megváltozott. Kifordult magából. Sosem láttam még így dühöngeni.
- Megtudhatnám miért?- minél dühösebb lettem, annál jobban megnyúltak az agyaraim.
- Mert csak magadra gondoltál. Az fel sem merült benned, hogy én hogy éreztem magam, mikor rádtaláltunk? Ott feküdtél vérbefagyva, aztán élet és halál között lebegtél heteken át. Nem tehettem érted semmit azon kívül, hogy karba tett kézzel néztem, ahogy az életedért harcolsz. Fel tudod fogni milyen érzés ez?!
- Jó, tegyük fel, hogy elmondom mi történt, mit tettél volna ha?! Hát én megmondom! Ott hagytál volna egyedül, ki tudja mennyi időre, és utána mentél volna.!- üvöltöttem az arcába. Felsóhajtott és elindult az ajtó felé, de elkaptam a karját, és magam felé fordítottam.
- Engedj el!
- Nem! Végig fogsz hallgatni! Igen, igazad van, önző vagyok! Világos, hogy én szúrtam el, és azt is felfogom, hogy jót akarsz, de félek, ha elmész, nem jössz vissza.- nem maradt erőm, hogy visszatartsam a sírást, így hát utat engedtem neki. Ahogy ránéztem, láttam, ahogy az arca megenyhül.
- Mel…
- Annyi éven át vártam, hogy majd megtalálom, akit keresek, aztán megtaláltalak téged. Ha bármi bajod esne, belehalnék. Nem mondtam el az igazat, mert féltettelek. Nem az kell, hogy megvédj, hanem az, hogy légy velem. Erre vágyom, másra nincs is szükségem.
- Igazad van. Együtt kell megoldanunk ezt a helyzetet.- átölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt, s én visszacsókoltam. Az ölébe vett, és lefektetett a baldachinos ágyba, a puha párnák közé. Megfordult a fejemben, hogy vissza kellene menni, de mikor megéreztem a kezét, ahogy a ruha kapcsával babrál, mindent elfelejtettem. Azon az éjszakán semmi sem létezett rajtunk, és a szerelmünkön kívül. Azt tettem, amit a testem diktált…
Másnap reggel azt se tudtam, hol vagyok, a tegnap történtekre is csak homályosan emlékeztem. Azt viszont biztosan tudtam, hogy nem haraptam meg őt. Felé fordultam. Olyan aranyos volt, ahogy békésen szuszogott. Mikor beugrott az előző este története, meglepődtem kissé, de nem éreztem rosszul magam. Annyi ideje vártuk már… a szerelmünk végre beteljesedett.
Beszélnem kellett valakivel erről a dologról, hogy mégis mire számítsunk. Köntösben, mezítláb, halkan kisurrantam a szobából. Meg kellett keresnem a nagyanyámat. Szerencsére a liftben elkaptam.
- No lám, itt az ifjú feleség! Hogy aludt Mrs. Morison?- kérdezte mosolyogva.
- Jól. Máris visszautazol?- mutattam a lábánál heverő bőröndre.
- Igen, úgyhogy nincs sok időm. Kint vára a taxi. Ha jól sejtem kérdezni szeretnél valamit.- Olyan kutató szemekkel nézett rám, hogy muszáj voltam belevágni. Akkor jöttem, csak rá, hogy ezt a témát sosem hozta fel senki a családomban, és idegen vámpíroktól sem hallottam. Bizonyára senki sem vette számításba, hogy egyszer majd tanácsra szorulok ebben a témában.
- Szóval… eh…
- Igen?
- Ha egy vámpír lefekszik egy démonnal, akkor mi történik?
- Édesem! Hát nem magyaráztak neked a szüleid semmit sem a méhekről, meg a virágporról?- tudtam, hogy csak viccel. Imádott tréfát csinálni az ilyenekből.
- Nagyi, ne! Ezt tudnom kell.. Életbe vágóan fontos.
- Csak nem?- kiáltott fel csillogó szemmel. Sosem láttam még ilyen izgatottnak.
- De. Úgyhogy, ha lennél szíves végre válaszolni a kérdésemre, azt nagyon megköszönném.
- Egyszerű. Nem tud teherbe ejteni téged. – Az állam valahol a bokámnál járt, a gyomromban millió kis pillangó kelt életre pillanatok alatt. Madarat tudtam volna fogni.
- De hát én azt hittem, gyerekünk lehet.
- Nem. Csak abban az esetben, ha a párod ember, vagy fajtádbeli.
- Te nagyi! Honnan tudod ezt ilyen biztosan?- szegeztem neki a kérdést. Nem válaszolt, csak vigyorgott, és elpirult. Na akkor aztán kiakadtam.- Atyaisten! Ez hihetetlen! Ezt azért nem gondoltam volna rólad!
- Fiatalság bolondság.
Közben kiszálltunk a liftből, és az előcsarnokba értünk. Megérkezett a taxi.
- Menj vissza, és újságold el a jó hírt a férjednek.- mondta, mikor észrevette, hogy lemaradtam mögötte. Odaszaladtam hozzá, és átöleltem, majd rohantam vissza.
Mikor beléptem a szobába, Lucas már ébren volt.
- Mitől ilyen lelkes az én feleségem?- kérdezte érdeklődve. Ahelyett, hogy válaszoltam volna, odaszaladtam hozzá, és egy laza mozdulattal visszalöktem az ágyba.
- Miről maradtam le, hé?- kérdezi két csók között, majd hirtelen fölém kerül.
- Hát, először is, tegnap este nem éreztem vágyat arra, hogy kiszívjam a véred. Másodszor, -és ez a legjobb- kiderült, hogy nem tudsz teherbe ejteni, szóval…
- Tudtam, hogy jó döntést hoztam, mikor feleségül vettelek…
Nem törődtem semmi mással, csak azzal, hogy őt boldoggá tegyem, a gondolataim csak körülötte forogtak…
Valaki kopogott az ajtón, mire Lucas halkan elkáromkodta magát, én meg nevetve kibontakoztam az öleléséből. Felkaptam egy köntöst, nagy levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót. Vanessa és Daniel álltak előttem.
- Csak be akartunk szólni, hogy megyünk.- mondta mosolyogva az apósom, mire elvörösödtem.
- És persze gratulálni akartunk a friss házasoknak.- tette hozzá Vanessa.
- Vigyázzatok magatokra! A szüleimet nem láttátok?- jutott eszembe.
- Azt hiszem már korábban elmentek.- mondta Vanessa.
- Menjünk drágám! Sziasztok!
Becsuktam az ajtót, és visszamásztam Lucas mellé.
- Nos, hol is hagytuk abba?- megcsókoltam, de nem reagált rá. Remegett.- Lucas mi a baj?
- Nagyon rossz előérzetem van.
Ahogy ezt kimondta hatalmas robbanást hallottunk, valahonnan a sarokról. Egy szót sem szóltunk, egymásra néztünk, és futásnak eredtünk. Engem is hatalmába kerített a rettegés. Tudtam, csakis valami szörnyű dolog történhetett.
Mikor kiléptünk az utcára mindent elborított a füst, és iszonyú forróság volt. Az üzletekben szirénák szóltak, némelyik bolt romokban hevert.
Mikor elértünk a sarokra, már rengeteg ember álldogált ott. A rendőrök abban a pillanatban értek ki a helyszínre.
- Mi történt?- kérdezte egy nő, aki most ért oda.
- Be akarták indítani az autót, de felrobbant.- válaszolta neki egy férfi.
- Valaki hívja már a mentőket!- kiabáltam hisztérikus hangon, és átverekedtem magam a tömegen, mit sem törődve Lucasszal, aki megbénulva állt mellettem. A rend őrei már elkerítették a helyszínt, én azonban nem figyeltem rájuk, csak futottam. Végül olyan közel értem, hogy a forróság égette a bőröm. Amit akkor láttam, azt sosem fogom elfelejteni. A lángoló autóban két holtest…
- NEEM!!- sikítva térdre estem. Képtelen voltam felfogni. Semmi mást nem éreztem, csak fájdalmat és veszteséget. Olyan volt, mintha a saját szüleim égnének ott. Nem voltam hajlandó elmozdulni a helyemről, még a rendőrök többszöri felszólítására sem. Végül Lucas rángatott fel a földről. Annyira remegtem, hogy képtelen voltam megállni a lábamon. Az ölébe vett, úgy vitt vissza a szobánkba. Annyit sírtam, hogy a végén rosszul lettem tőle. Lucas mellettem ült az ágyon, és a hajamat simogatta, hagyta, hogy kisírjam magam. De ő nem sírt. Az ő fájdalma sokkal mélyebb volt az enyémnél.
Pár órával később egy középkorú rendőr kopogott a szoba ajtaján, aki szintén vámpír volt.
- Szeretném, ha befáradnának a kapitányságra. Fel kell vennünk a jegyzőkönyvet. – mondta Mr. Cooper az ilyenkor szokásos szöveget.
- Gondoskodjon róla, hogy Bianca Oliver is tudjon az esetről.- mondtam határozottan.
- Rendben. Ez esetben nem szükséges befáradniuk. Viszlát
- Szerinted Bianca tud segíteni?- kérdezte halkan Lucas. Nem sírt, de a szeme tele volt fájdalommal.
- Persze. Ez az ő hatásköre, mivel az illető…- elhallgattam. Nem mertem folytatni, mert féltem, hogy dührohamot kap.
- Csak azért maradok veled, mert szeretlek.- mondta, de a hangja nem árult el semmi érzelmet.
A szállodában nem maradhattunk, vissza kellett mennünk a házba. Szörnyű volt, mert minden arra emlékeztetett, hogy itt egykor boldog család élt.
Temetés nem volt, mert… nem maradt semmi, amit el tudtunk volna temetni. Helyette a barátok, kollegák nyilvánították részvétüket telefonon, vagy személyesen. A szüleim felajánlották, hogy költözzünk hozzájuk, de Lucas nem akarta otthagyni az otthonát.

- Sajnálom Lucas- mondta Bianca, mikor meglátta a fiút.
- Miért segítesz? A szüleim démonok voltak.- gyanakvó volt, és ezért nem hibáztattam.
- Másokkal ellentétben nekem nincsenek előítéleteim. Különben is, ha bántani akarnátok bárkit is, már rég megtehettétek volna.
- Mi a terved?
- Megkeressük és megöljük. Ha nincs más, akkor indulnék, hogy minél előbb elkezdhessük a nyomozást.
- Melanie, mondd el Biancának, amit nekem is elmondtál az esküvő napján.- kérlelt Lucas, és tudtam, hogy igaza van.
- Mi történt Mel?
- Kendra tudja az igazat, és azt akarja, hogy a szüleim is megtudják. Semmi értelme próbálkozni, ez ellen nem tudunk mit tenni. – mondtam, mielőtt bárki is megszólalhatott volna.
- Nem szívesen ismerem be, de igazad van Melanie. Ebben tényleg nem tudok segíteni. Ezt neked kell megoldanod. Ha megtudok valamit, azonnal jelentkezem.
Mikor felkeltem, Lucast nem találtam sehol a lakásban. Három hét telt el a szörnyű eset óta, és ő szép lassan visszaváltozott régi önmagává. Bár felvette azt az új szokását, hogy reggelente eljár futni.
Én is felvettem egy új szokást. Szerettem Daniel dolgozószobájában ücsörögni. Fogalmam sincs miért, csak jól esett. Kissé bánt a tudat, hogy nem mondhattam el nekik az igazat. Nem volt időm rá. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, Lucas hazaért.
- Tudtam, hogy itt leszel.- mosolygott, mikor észre vett.
- Szeretem ezt a szobát. Békés.- feleltem elcsigázva. Fel sem tűnt, mikor átölelt.
- Mi jár a fejedben?
- Tudom, hogy nem fog tetszeni, de mindennek ellenére, az az érzésem, hogy én vagyok az oka.
- Melanie, tudod, hogy ez nem igaz. Te semmiről sem tehetsz. Ha egy másik vámpírral hozott volna össze a sors, Kendra őt gyűlölné, de ez semmin sem változtat.
- Semmi értelme annak, amit tett. Az esküvőn azt mondta, az a célja, hogy visszaszerezzen, de…
- A gyilkoláshoz nem kell indok.- egy pillanatra elmerengett. Valószínűleg a múlt járt a fejében. Aztán megint visszatért a régi mosolygós férjem.
- Menjünk el este vacsorázni, a hotelbe. – súgta a fülembe, mire én elmosolyodtam. Tudtam, mit forgat a kis agyacskájában. Belementem a játékba.

Miközben egy táskába bepakoltam pár lenge ruhadarabot, eszembe jutott, hogy anyámékról az esküvő óta nem hallottam, és ez határozottan kezdett az idegeimre menni. Persze, Bianca szólna, ha bármi baj történne, de mégis…
Elég volt csak rá gondolnom, máris megszólalt a telefon. Bianca volt az.
- Melanie nagyon figyelj rám! Tűnjetek el a városból!- a hangja remegett. Sosem hallottam még ennyire ijedtnek.
- Miért? Mi a baj? Kendra?
- Nem! A szüleid rájöttek. El kell tűnnetek Montrealból! Meg akarják ölni.- arra még van erőm, hogy a telefont a konyhapultra tegyem. Másra viszont már nincs. Lucasnak kell megtartania, nehogy elájuljak. Üres lettem. Képtelen voltam gondolkozni. Amit éreztem abban a pillanatban, lehetetlen szavakba önteni. Mintha milliónyi tűt szúrtak volna a testem minden egyes pontjába. Lucas szólongat, könyörög, mondjam meg mi baj, de képtelen vagyok bármit is mondani, csak bámulok magam elé. A gondolatok úgy cikáznak a fejemben, hogy lehetetlenség követni őket. Végük kinyögöm azt amitől a legjobban rettegek.
- A szüleim meg akarnak ölni…- a következő pillanatban kibontakozom védelmező öleléséből. Elszánt vagyok. Nem engedem, hogy megtörténjen.
- Jól vagy?- kérdezi aggodalmas hangon.
- Nem engedem, hogy így érjen véget.- mormolom inkább magamnak megerősítés képpen, mint neki, válaszként.
- Melanie megőrjítesz, mondj már valamit! - kiált rám. Ránézek, és félelmet látok a szemében.
- Nem hagyom, hogy apám vagy bárki más egy ujjal is hozzád érjen. Téged választottalak, és ezt el kell fogadniuk.- láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Hogy megmutassam, komolyan gondolom megcsókoltam, de ez a csók más volt. Sokkal bensőségesebb.
Meggondoltuk magunkat, inkább moziba mentünk és megnéztük a New Moont. Iszonyatosan jó film volt. Bár, hogy őszinte legyek, nem igazán figyeltem, mi történik éppen. Azon gondolkoztam, mennyire más lett az életem. Régebben nem ilyennek képzeltem el. Boldog családot szerettem volna, gyerekekkel, és nagyszülőkkel.
Mikor kijöttünk a moziból, anyuék már vártak ránk. Tudtam, nyílt utcán nem mernek jelenetet rendezni. Aput sosem láttam még ennyire dühösnek. A pupillája teljesen kitágult, az agyarai teljesen előbújtak.
- Melanie… - kezdte anyu nyugodt, könyörgő hangon, de apu közbeszólt.
- Engedd el a lányomat, te szörnyeteg. Dorát már elvetted, őt nem kapod meg. Melanie, nem akarok olyat tenni, amit később megbánnék. – a lélegzetem is elakadt. Apu egy kést tartott a kezében. Az én késemet. Tudtam, hogy nem fél használni. De vajon, ha úgy adódik, ellenem fordítaná? Lucas elé kerültem, és teljesen közel mentem apámhoz. Éreztem a kés hegyét, ahogy finoman a mellkasomba fúródik.
- Erik!- sikít fel anyu
- Semmi baj. – nyugtatom meg. – Ha ezt akarod, végezned kell velem is.- mondom apunak. Az arca elszánt volt, a szeme izzott. Egy pillanatig azt hittem engem is leszúr, de végül eltette a kés, bár ettől nem nyugodtam meg.
- Felnőtt nő vagy, ezért nem mondom meg, mit tegyél és mit ne. Azt viszont garantálom, ha ezt választod (mutat Lucas felé), akkor többé nekem nincs lányom.- a szívem két ütemet biztos kihagyott.
- Hogy kérheti ezt tőle?- támadja le Lucas, de figyelmeztetésként megrángatom a kezét. Anyura nézek, aki elképedve bámul apura.
- Szeretlek titeket. Mindkettőtöket. De a férjemet jobban szeretem. – egy pillanatig azt hiszem apu meg fog fojtani, de végül így szól:
- Nekem már nincs lányom. Ha bajba kerülsz, rám többet ne számíts.- ezzel faképnél hagyott minket. Anyun láttam, hogy hezitál.
- Menj csak utána! Én megleszek.
- Szeretlek kicsim.- mondja, és megölel. Majd Lucast is. – Vigyázz rá, fiam. – súgja a fülébe.

VÉGE

a könyv arra való, hogy olvassák

a könyv arra való, hogy olvassák
(Ismered a Jonatán sorozatát Gyula bátyónak? Erről szól.)

jól van azt a kötözködést nem

jól van azt a kötözködést nem gondoltam komolyan, csak olyan jó néha kötözködni és pechedre te voltál a kiszemeltem.
Vasárnap sajna nem tuok menni. Bár már nem vagyok fogságban, programom van arra a napra, amit sajna már nem tuodk lemondani. A könyveidről cak annyit, hogy fogalmam sincs anyám mikorra tudja elolvasni őket, de csak hogy megnyugtassalak közlöm, hogy mindegyik jó állapotban van. Mi vigyázunk a könyvekre (kivéve hogy egy könyvtárit úgy eltüntettem,hogy ki kell fizetnem).
Azért vasárnap mindenki érezze jól magát!!!!

fejlődés vagy fejlövés?

Egy
Én nem a regény stílusába akadtam bele, hanem a regényíró reakciójába, aki azon akad fent, hogy nőiesnek tituláltam az irományt! Ennyit a vitáról, ami még finomabb volt a mint a két Red Bullosé a vasárnapi Forma 1-es futamon!Persze lehet hogy nekem kell fejlesztenem a kommunikációs képességemet. Tudod: csatlakozási protokolok, hardver-szoftver-júzver.

Kettő
A letöltési linkanomáliánkhoz hasonló eset (friss).
Egy hatodikos kis barátom a The-West 1-es világából harmadik lett a Kozma László versenyen. A megadott alap-linkről (http://www.isze.hu/ ) nem érhető el az eredmény, mert minden "/" helyett a "%5C" (html kód) jelenik meg.
Ha kézzel kicserélem , akkor jó (http://www.isze.hu/download/versenyek/kozma/Kozma_2009_2010_donto_eredme...)
Pedig ez az ISZE, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete! :-)

Három
Vasárnap látunk?

Négy
Most léptem be mezei felhasználóként, és a fenti Excel táblát simán le tudom szedni!
Tehát akkor ez a technika: sima postba kell beilleszteni egy webcímen elhelyezett anyagot.
*************
Tetragrammaton !
Fel lehet tenni a képekhez hasonló módon egy szövegfájlt, aminek a linkje így kiadható postban? Ha igen, akkor ez a megoldás!

éppen azon vagyok ,hogy

éppen azon vagyok ,hogy fejlődjek. De amúgy maga a dolog olvasható? eltekintve attól,hogy kissé nőies. a 3. rész első fele pl. egy férfi szemszögéből mesél majd. az lesz még egy kemény dió.
ne aggódj Iván, ez köztünk marad....

... van még hova fejlődni!

Szóval ha író vagy (nem savanyú tej, hanem irodalmi szakiparos), akkor íráskor belehelyezkedsz a figurába, vagy látószöget definiálsz, és akkor a néző, mint személy, nem azonos az író biológiai aspektusával.
Olvasd el az alábbi műveket: férfiak írtak női szemmel (és nagyon jól!)!
Emil Ajar : Előttem az élet,
Weöres Sándor: Psziché ,
Devecseri Sándor: A meztelen istennő és a vak jövendőmondó.
Van több is (pl. Lawrence Durrell: Alexandriai négyes, abból a Justine rész zseniális, de ahhoz kellene neked még kb 10 év).
Sőt! Gyula mondta a múltkor, hogy a Gergő sorozathoz azért kezdte el a Zsófi könyveket írni, mert volt olyan mondanivalója, ami lányos szempontból tudott inkább elképzelni.
Az utolsó könyve is ilyen női szemmel készült. Gyula nem feminin, de tud akként is gondolkodni, írni. Ez más.
Így értettem, hogy a te írásod nekem habos-csipkés-baba szobás hangulatú- nőies írás. A Bovarynét sem szeretem (bár olvastam, amikor lila ruhában átmegy a hídon), de az ízlés az, amiről nem lehet (felesleges) vitatkozni.
Téged szeretlek, de ezt se anyádnak, se a fiúdnak ne mondd el: maradjon kettőnk között - itt a fórumon!

remélem már nincs benne sok

remélem már nincs benne sok hiba. ha netán mégis, közlöm,hogy lusta vagyok kijavítani. remélem hogy mindenkinek tetszeni fog,aki olvassa majd.

köszi szépen Mágusocska!

köszi szépen Mágusocska! Mégis mit hittél, férfi vagyok?? végre lehet olvasni de jó!!!!! köszi annak aki szenvedett vele!!!

aha

Ügyes! Most már rendszergazdaként sem látok linket. :-)
(Mindjárt olvasok is, csak előbb krumplit kell pucolnom.)
Ennyi. Elfogyott a krumpli. Vége!
Ja, az írás nem volt rossz, csak nekem túl nőies, habos, lágy. Feminin. Biztos valami női író írta.

NNNA

Remélem, most mindenki elégedett.