Hullaporoszka - hírek

Üdv Mindenkinek!

Nos, kezdetnek annyit, hogy mindenkitől bocs, de ez a nyár mifelénk [Gyula bátyó és én] rendesen kitett magáért - legalábbis, ha azt várnánk a nyártól, hogy minden gondot és bajt ránk zúdítson.Emo-Girl-1.jpeg Észrevehettétek, hogy az oldal hivatalosan nem frissült. Ennek két oka van: 1. totálisan távol került a géptől és az időmet felemésztették a záporozó gondok, 2. szinte semmi nem jött tőletek sem, amit felrakhattam volna. Akarom is kérdezni: mi van? Elfogyott az ihlet? Se vers, se novella, semmi?
Ha nincs Mágusocska, ezt az időszakot túl sem ékjük: szétszóródtunk volna, mint zombi haja a szélben.
Sajna a fentiekhez tartozik, hogy Gyula bátyó sem készült el a Rontásűzők második részével [még hozzá se tudott kezdeni], így idén ünnepekre egyedül a Monyákos Tuba sorozat befejező része jelenik meg.
Jelenleg ennyi. Kérlek benneteket, a képen látható élőholt hölggyel ellentétben [aki igencsak tétovának és elveszettnek tűnik ama kihalt folyosón] ti kerítsétek elő a múzsáitokat, küldjetek anyagokat! Nagyon örülnénk pl. külföldi dark-ghotic oldalakon megjelent, lefordított cikkeknek, novelláknak!!!

bizony:)

Nem alszom,éjjel és néha nappal is írok. A körülöttem lévő emberek vérét szívom:) és barbi néven levelezgetek:)

nem alszik :-)

Bizony, a vámpírkirálynő " fenn van", sztem soha nem alszik, éjjel ír, nappal angol vagy olvastat, és barbi néven levelezget :-)
Mingyá' meg is nézem :-(

vk

felraktam

fenn van

No. Vella,

Hozzám nem érkezett (mármint az én címemre).

nem tolakodás de kérdem... iván vagy valaki!!!

... elküldtem egy novellámat és érdeklődnék hogy megkaptátok e mert már volt rá példa hogy nem. légyszi kérhetek valami visszajelzést???
köszi

Akasztott bolond:)

Kellemes emlék mikor először játszhattam el közönségnek ama csodás dalomat aminek te írtad eme csodás szövegét. De mostanság nem szuperál annyira ez itt fent. Mintha kifogyott volna a nafta:( Remélem még beindul néha... Kár lenne érte...

Mi is^^

Mi is puszilunk téged és te is hiányzol nekünk:) ^.^

Barbiii

Nekem is hiányzol...Barbi...és az egész Xilka csapat...szegény Kacsán bőgtem szét a fejem hiányotok miatt...-.-"
Buta-macska-klau...
klau puszil mindenkit!

haláli

Azért haláli, hogy megindult az élet! :-)
gamabunta.jpg
Manga, anime rulez! :-*)

ástam:)

Én előástam a régi történtetimet, amiket elkezdtem, aztán abbahagytam, vagy csak levázlatoltam. azokból is elkezdtem egy történetet. lesznek benne vámpírok, meg néhány nephilim is előfordul majd:) és gyilkosság és semmi hapy end... ne számítson senki nagy durranásra...

Nagy ötlet

Engem végre fejbevert a múzsám egy rozsdás csatacsirkével, megszületett a nagy ötletem, momentán dolgozom rajta. Nagy projekt lesz, nem mondok semmit, azon kívül, hogy reszkessetek, mert visszahozom a ballada műfaját a divatba! *ördögi vigyor, eszelős tekintet* Ha készen lesz, elküldöm az egészet.
Apró utalás: benne lesz az Akasztott Bolond is! *kacsint*

például..

én például most fejeztem be és küldtem el az ellentétek vonzásában második részét. Nagyon remélem ezzel most nem lesz annyi baj mint az előzővel. Na meg persze, hogy lesz olyan ember akinek tetszeni fog:)
Te Klau rólad meg olyan régen hallottam mi van veled? utoljára még a temetőbe látalak...kezdesz hiányozni:) *nagy mosoly és képzeletben megölel*

ehhhnyje

Eh-nye má no! Nektek csak nagy a szátok ,itt nyafogtok kéne csinálni ezt,meg azt...hát ott egy sztal,fogsz egy papírt,egy ceruzát és firkantasz valamit ami a rémálom regények közül tetszene...Hajrááá^^
puszi :klau

Ja

Ja!

vagy

aztán vagy tényleg így van, vagy nem... :D
Hát ha te VAGY, akkor abból következik a válasz, vagy ... :-)
Tudod: "Gondolkodom, tehát vagyok! - mondta a rendőr, és eltűnt."
Vagyok aki vagyok mondta a teremtő, és vagyunk! - ugye Kacsa?

befejezés?

nane. én csupán egy lehetséges folytatást kínálok ezzel. aztán vagy tényleg így van, vagy nem... :D

ami fix :-)

Ha megírod (ami fix) akkor meglesz. Most hallottam, hogy a HP 7-et egy négyfős társaság hozta össze. A jogtulajdonos (Warner Brother)nem bízott az írónőben (Rawling) hogy minden elvarratlan szálat lezár, emiatt a zárókötetet egy profi menedzsmenttel hozatta össze. :-)
Állítólag !
Szóval a stílus, meg a többi ne aggasszon, csak írj!

megkönnyebbültem

próbálom minél jobban átadni az eredetiek hangulatát, de nem tudom, mennyi sikerül belőle... ami fix az egyelőre annyi, hogy abban a világban játszódik a történet, meg pár szereplőt beleírok :)

egy testes kösz

Most elvonulok, és vállon veregetem magam!
Derék, derék, mondom a vállaimnak, miközben veregetem őket! Időnként egy hátast dobok a gondolattól, hogy kidülleszthetem a mellemet, és a szemem sem rebben, ha megorroltok rám.

hehe

Jogos!
Igen, a FF-t persze nem kell olyan szigorú keretek közé zárni, ahogy én tettem. Talán túl sokat szeretnék. Mágusocska, igazad van, mint oly sokszor.

fan fiction

"A Fan fiction lényege, hogy a lehető legjobban leutánozza az eredeti történet stílusát, hangulatát, ízét-zamatát, mondanivalóját."
Hát nem azért, mert apai ágon a kekecmanók családjából származom, és nem a postmodern filozófia mindennapi betevőként alkalmazhatósága miján, hanem csak úgy, az empirizmus szól belőlem.
Szóval amit Tetragrammaton leírt megfogalmazásképpen, az IS fan fiction, vagy az AZ idealizált változat. Ahogy a tea és a sör fajtája eltérő, és gyakran újra kell fogalmazni a meghatározást, ha bővül család (az eredeti sördefiníció nem tudna mit kezdeni a citromos Gösserrel vagy Radlerrel). Az általam megfogalmazott (tágabb) fanfiction definició:

  • az eredeti szerzőtől elrugaszkodott,
  • az eredeti történeti világ megtartása melletti
  • történetkiegészítés.

Volt már olyan, hogy kiderült később egy-egy fanfictionról, hogy az is a szerzőtől való, csak nem akarta a nevét adni egy kísérleti fejezethez.
A történeti világ jobb meghatározás, mint a szereplők megkötése, mert bővebb. Egy Roxfortos történet akkor is Harry Potter fan fiction, ha nincs benne egy szereplő sem az eredetiből. Van ilyen a hálón: Kovács Béla és Gipsz Aranka (valami magyar nevek) járkál és varázsolgat benne.
A kiegészítés azért kell, mert az eredeti mű egy-egy részlete nem fér ide bele.
A stílus, zamat meg - jó lenne. Gyakran egy szerző a második-harmadik kötetben-filmben sem tudja hozni az első stílusát, zamatát.
De persze ez csak az én véleményem.

ui.
Gyula bátyó több Gergős történetében előfordulnak egy-egy hivatkozás erejéig a rawlingi figurák-események. Akkor mondhatjuk-e, hogy teljes Gergő saga egy HP fan fiction ?

  • (bocs, nem hagyhattam ki!)

jöhet

hajrá és sebesen, de főleg ügyesen. A Fan fiction lényege, hogy a lehető legjobban leutánozza az eredeti történet stílusát, hangulatát, ízét-zamatát, mondanivalóját. Szóval hajrá.

Write me up!

Én benne vagyok, jószerencsét hozzá! (Egy ideje én is küzdök hasonló ötletekkel, de eddig mind hamvába holt... Na nem baj.)
Nekem tetszik Tetragrammaton ajánlata, de nem vetem el azt a groteszk verziót sem. Mangában én is nehezen tudom elképzelni a történetet, de valóban, mostanság mindent "megmangásítanak". Egy európai stílus jól állna hozzá, de ne legyen egy Marvel, szerintem. Majd lecsiszolódik ez is!
Reszkessetek, mert tervezek küldeni egy kis szösszenetet - baráti köröm szerint számíthatok egy bérgyilkosra a Vatikánból a szomszédságban, de szerintem aranyos. Szerintük is. Reszkessetek!

*elrongyol, mert elkésik az egyetemről*

lájk :)

szépek, bár most a honlapra nem tudok felmászni, időhiány miatt (majd lesz szerda reggel, mi? xD) remélem, ott vannak embereket (mármint igazi emberi lényt, különös tekintettel az arcára) ábrázoló képek is, érdekelne, azok milyenek.
a mangáról annyit, hogy én szeretem, de tényleg nem passzolnának egymáshoz. amúgy is, kezd sablonossá válni, márpedig ez egy különleges történet, ami egyedi ábrátolást kíván.
Tetragrammaton, mit szólnál egy fan fiction-höz? tervben van, hogy összehozok a legjobb barátom/fogadott bátyám segítségével egy rövidebb sztorit, ami körülbelül ott kezdődne, ahol a 321 abbamaradt (na jó, pár hónappal később). viszont ehhez a vitakörösök segítségére is szükségem lenne, ugyanis a fejemben eddig összeállt történet szerint elég nagy szerepet szánnék nekik (jó párat név szerint is kiemelve), viszont senkit sem szeretnék a beleegyezése nélkül szerepeltetni.

képregi

Hali. A képregény -ahogy a megfilmesítés is- nagyon nehéz, de állandó kérdés. Minimum két ember [író-grafikus, író-rendező] csodaszerű egymásra találása kellene hozzá, ami eddig nem történt meg. Ehhez egy varázsos pillanat... Egy rá-, vagy "összekattanás" kéne, amikor mindketten AZT látjuk, ami mindkettőnknek jónak tűnik. És persze ez még nem garantálja, hogy másoknak is tetszeni fog az eredmény.
A stílus: a manga azért nem, mert a manga nem csupán rajz, hanem egy különleges nép egyedi világlátása a világról - ami nem azonos az én regényeim felfogásával. Csak egyet mondok: a Mágusocska által példaként feltett borító zseniális [Árnybíró], és nagyon szívesen dolgoznék a fickóval, DE csak úgy, ha direkt az ő stílusához írnék egy új történetet. Mert pl. nem szívesen látnál Lilithet falatnyi tangába, fedetlen keblekkel. :-) Nem vagyok prűd, félreértés ne essék, de ez nem a 987.
A Miserere homine pedig ugyanazért nagyon nem, amiért Mágusocska szerint sem: a figurák zavaros szétesettsége, az egész kaotikus groteszksége nem tetszik - egyszerűen nem látom, nem tudom kivenni, mi van a képen.
Bextől azóta kaptam néhány próbaoldalt, de egyenlőre azok sem győztek meg igazán. A képregénnyel az a baj, hogy nagyon bonyolult létrehozni, ha nincs kéznél egy megfelelő grafikus, de a legfőbb baj, hogy nagyon drága, és ehhez képest itthon elit művészeti ágként kezelik, és nincs túl nagy piaca, felvásárló közönsége. Magyarán: sok pénz, nulla haszon.
Alább viszont én is tudok mutatni olyat, amit viszont el tudnék képzelni a Lilith-sztorikhoz. Sallai Péter munkái nekem nagyon bejönnek. Mit gondoltok?
Nézzétek meg az oldalát, ott sokkal több kép van fenn. Ide csak néhány példát teszek, amik nekem a leginkább tetszenek. Ezek is realisztikusak, de mégse mangák, hanem Eu stílus. Nos?
sallai3.jpg
vagy
sallai4.jpg
vagy
sallai5-1_0.JPG
és végül
sallai6.jpg

nekem nem

Nekem nem jön be a figurák "faragatlan" arca, de a mangaellenességgel elég sokan vagytok egy táborban.
Nem is tudom, van-e rajtam kívül valaki, aki el tudná képzelni Lilithet Narutos stílusban ...
Mindegy, akkor a kérdés marad: milyen módon lehetne többek által elfogadhatóan meghatározni a képregénykészítés feltételeit.

Ennek az egyik formája az, amit te mutattál.
Legyen ilyen, mint ez:
a minta címe Miserere homine – Ember, irgalmazz!
írója és rajzolója Lakatos István(sz:1980.11.10-Budapest)
16 oldalas színes sci-fi
megjelent a Műút nyolcadik számában
legális letöltési cím http://muut.hu/korabbilapszamok/008/008.pdf
(115-127 oldal)
(összes : http://www.kepregeny.net/muut-1-2/)
kminta_0.JPG

képregény

Én személy szerint szintén nem támogatom a mangát, nálam valahogy nem illik össze a könyvvel.
Viszont a múltkor láttam a neten egy képregényt, aminek a stílusát mintha ehhez a regényhez találták volna ki. Nézzétek meg, ha más nem, a képregényt is érdemes elolvasni.

téma

Volt egy köröm Gyula bátyóval, és abba is bele lehetne szállni.
Szóval felmerült, hogy jó lenne képregény a 9..8..7 ből. Voltam a Képregénykiállításon, és beszéltem a nyitott Könyvműhely kiadóvezetőjével, Halmos Ákossal, aki egyrészt ígért visszahívást (nem hívott), másrészt a neki írt levelekre sem válaszolt. Én felvettem a kapcsolatot három grafikussal: két nagyon profi, egy amatőr. Mindhárom készített több mintaképet (ezek a Montázsban megtekinthetők, ha ott vagyunk), de egyik sem tetszett Gyula bátyónak. Viszont nincsen megfogalmazva, hogy milyen igényeink lehetnének egy képregénnyel szemben? Én pl. támogatnám a mangát (lásd Árnybíró sorozat), de Gyula bátyó ellenzi.
Próbáljuk szövegesen összehozni pár feltételt, ami segítség egy grafikusnak is a kiinduláshoz!
______________A k k o r __ e z t __ n e ? ______________
arnybiro1.jpg