Üzenet a közelgő ünnepekre

Kedves Mindenki!

padisak.jpgBár lehet, hogy sokan úgy érzik majd, nem a mi oldalunkra tartozik (pedig de!), én most megosztanék veletek egy levelet. Az alábbi sorokat Padisák Mihály, azaz Miska bácsi írta a barátainak, szeretteinek. Sokan közületek bizonyára nem is tudják, ki ő. Én csak annyit mondok: valaha Miska bácsi rádióműsora volt az egyetlen vigasz, olykor segítség, sokszor bátorítás minden gyereknek, akit valami bánat ért, magány bántott, vagy bármi egyéb baj gyötört ebben a bolond, csóró országban. Engem manapság Gyula bátyónak hívnak az olvasóim, és a leveleikben megosztják velem legsötétebb és legnapsugarasabb titkaikat is - egykor régen viszont én voltam az, aki ugyanilyen leveleket írtam, méghozzá Miska bácsinak. Ő mindig válaszolt, biztatott, s mikor elvesztettem minden reményemet, ő kezdte közölni első rádiós írásaimat, hogy ezzel bátorítson.
Szerintem érdemes elolvasni, mit üzen Miska bácsi nekünk, s a mai srácoknak.

A LEVÉL:

Kedves Barátunk!

Ismét lepergett egy esztendő életünk rokkáján. Mindenkinek másként. Örömökben, gondokban, küszködésben, jó érzést nyújtó apró sikerekben.
Mi a magunk 2010-es esztendejéről és gondolatainkról írunk szép számú barátainknak, ismerőseinknek.
Jómagam az idén töltöttem be a nyolcvanadik évemet. Ez már ugyancsak a számvetés ideje, s meglehet, talán a búcsúé is, hiszen sorsunk kifürkészhetetlen. Az ember ilyenkor megosztaná gondolatait azokkal, akiket szeret és becsül.
Emlékeim, tapasztalataim változatos, nehéz kort fognak át. Kisfalusi, osztatlan, palatáblás iskolát, majd szépen induló cserkészéveket. Belerobbant a II. világháború, bombázások, Budapest ostroma, nyilasok által hóba lőtt cserkésztársak, rettegés, félelem, s a háború múltán érzett kimondhatatlan megkönnyebbülés.
Éltem romos, élelmiszerjegyes, koplalásokkal terhelt, ám mégis oly reménykedő világban. Tanultam, dolgoztam. Ifjú külkereskedőként pillanthattam meg a háború után felkapaszkodó Európát. Megélhettem hazánk kezdeti reményeit, s találkoztam a mindenkit uralni akaró ideológia diktatúrájával.
56-ban lelkesedhettem és tehettem a forradalomért, s hihettem az emberek remélte új, igaz világban. Derékba törték.
Mégis akaratom, küszködéseim révén lehettem a reménytelenségből induló szegénygyerekből rádiós, író, s milliók Miska bácsija. S mindezt úgy, hogy sikeresen túlélhettem a történelem bakugrásait, s egy pillanatra sem kellett elveszítenem önbecsülésemet.
Országvezetők, miniszterek jöttek és mentek, hatalmasok zuhantak a feledés homályába. Megtapasztalhattam, hogy az akarnokok, ígérgetők, sokak által bálványozottak hogyan süllyednek a feledés és megvetettség mocsarába.
Találkozhattam sok magamhoz hasonló, nem hatalmat, hanem baráti kézfogásokat kereső emberrel, akik továbbéltetik a reményt, az emberséget. Köztük sok jelessel is, akiknek életműve maradandó.
Az élet megpróbáltatásaiban, viharaiban volt jó támaszom, hitvesem, Marika, munkám, alkotásaim osztályrészese, s volt szerető családunk. S mindig voltak együtt gondolkodó, együtt érző és cselekvő társak is. Ez sokszorozza meg az erőt s hoz létre embernemesítő hatásokat.
Fontos, hogy az ember valahol gyökeret verjen. Mi, hitvesemmel, Marikával 42 éve vetettük meg lábunkat hazánk nekünk legdrágább szegletében, Csobánkán, a Pilis hegyei között. Elvadult tájból kellett jól élhető, emberi környezetet teremtenünk. Vizet, villanyt, csatornát, utat, a hegyi tájba illő fenyőket, örökzöldeket, bokrokat, virágokat. Jöttünk egy elhanyagolt kopárságba utat törni, példát mutatni, s ma a haza fél négyzetkilométernyi tája őrzi kezünk nyomát. S a hazát, a világot a Hargitáról, a Tátrából, az Alpokból hozott arasznyi fenyők immár húsz méteres büszke piramisai jelzik. Jutott belőlük közeli s távolabbi szomszédoknak is.
Vannak jó szomszédaink, falubeli kedves ismerősök s életünk munkája, kapcsolataink révén sok távoli barát lakik szívünkben. Olykor levél, ma már e-mail érkezik tőlük, meg-megcsörren a telefon, s nyaranta megáll egy-egy határon túlról jött gépkocsi is a kapunk előtt.
Marika remek háziasszony, s szíve – akik ismerik, jól tudják róla – óriási. Munkájával egykor egy százhúszezres fővárosi kerület népművelését alapozta meg, majd az Oktatási és Kulturális Minisztériumban két évtizedig foglalkozhatott a közoktatás sajtójával. Nyolc miniszternek adhatott javaslatokat, tanácsokat.
Ma 460 nyugdíjastárssal foglalkozik önkéntesként, hetente. Kapcsolatokat tart fent, örömöt, kulturális élményeket szervez sokadmagával, hogy ne legyen keserű és magányos az időskör még az egyedülélőknek sem. Ez év végéig teszi még minden bizonnyal. A jövő lehetőségeire immár fél esztendő óta nincs a nemzeti egységkormány képviselőinek válasza. No, de a remény hal meg utoljára.
80-ik születésnapomra nagy adósságot törlesztettem. Megírtam „Félszáz év a mikrofon előtt” címmel emlékeimet. Történelmi kort és emberekért dolgozó rádiósok munkáját, tevékenységét. Életmű-kiállításom volt gyermekkorom ma már több, mint 7000-es falujában, Erdőkertesen, s őrzi tovább 14 tablón majdan a helytörténeti gyűjtemény. Miska bácsi műsorainak szövegkönyvét, sokezer kapott levelét, fényképét a Kecskeméti Katona József Múzeum gondozza. S a főmuzeológus, Székelyné Kőrösi Ilona által összeállított kiállítás járja a határon túlt. 23 könyvem a könyvtárak polcain és az olvasóknál, 3000 rádióműsorom közül 1300 a Magyar Rádió hangarchivumában. Gazdag termés.

Szombat van. Két héttel a Szenteste előtt. Sűrűn hull a hó. Paplanával borítja a fenyőágakat. Két etetőnk körül nyüzsögnek kedves madaraink. Hű kutyánk néha meghemperedik a hóban.
Készül az ebéd.
Előttem a barátok, ismerősök hosszú címlistája. Én a levelet fogalmazom, az e-mail-t majd Marika küldi. A terasz oszlopain karácsonyi fények vibrálnak, bennünk karácsonyi gondolatok támadnak. S miközben majd diótöréssel készülünk a családi karácsonyra, gondolatainkban megjelennek a barátok, ismerősök.
A fiatalok elfoglaltak. Család, megélhetés, gondok s a beláthatatlan jövő. Kétségek és remények sora.
Mi, a sokat megélt idősebbek tapasztalatával szemléljük a világot. Tudjuk, minden árnyék után feldereng a fény, s az élet hullámain a völgyek és hegyek mindig váltakoznak.

Az ember találékony és alkalmazkodó. S az élet mindig kiforrja magát. Fő, hogy az embernek legyen akarata, ne hagyja el magát s kapaszkodjon össze szeretteivel. Nem érdemes hajszolni a sikert, dicsőséget, úgyis mulandó. Idővel megkopik minden fényes, talmi ígéret is, s az örömök közül az egyszerű, hétköznapi örömök a tartósak. Kivált, ha családdal, barátokkal együtt élhetjük át azokat.
A legfőbb, legtartósabb öröm, boldogság forrása a szeretet. Bennünket ez éltet, s az ember igyekezzen átsugározni barátaira, ismerőseire is.
Örömmel kapnánk rövid hírt azokról, akiknek sorsa évek távolából sem közömbös számunkra, de tudjuk, az ideje mindenkinek nagyon szűkre szabott. Ebbe bele kell nyugodni. Ilyen az élet.
Mi ilyenkor sorra veszünk gondolatban minden szívünkhöz közelállót.

Kívánunk boldog, békés Karácsonyt s erőt, egészséget az új 2011-es esztendő, majd a következők küzdelmeihez. Ezek legyenek sikeresek, a vágyak, célok reálisak, s akkor megtermik gyümölcsüket: a szerényen pislákoló, de parazsával melengető emberi boldogságot.

Csobánka, 2010. december

Ezt kívánja sok szeretettel

Padisák

Marika és Miska

Miska bácsi leveles ládája

Érdemes rákeresni a gugliban a műsor címére "Miska bácsi leveles ládája". Aki ismeri annak nosztalgia, aki meg nem annak rácsodálkozás. Valóban lényeges hozzátenni, hogy amikor ez a műsor még ment, akkor nem volt másik hasonló. Éjszakai animecsatorna, 24 órás Disney channel, és egyáltalán az otthoni cd-dvd-net dömping.
Anyu-apu-nagyi ha volt, ha volt ideje mesélt. Könyv ha volt, olvasható (nálunk otthon több mint 50 könyv volt, sok osztálytársamnál 10 alatti volt a számosság). A rádió az elvi lehetőség. Mármint a sugárzás. Készülékre nem igen volt pénz.
A rádiót emiatt sok esetben mi bütyköltünk össze (lsd detektoros rádió, az enyim ilyesmi lehetett).

Szóval Miska bácsit ismeretlenül szerettük. Meg a könyveit! Van is több regényem, és játékkönyvem tőle.

Boldog szülinapot Miska bácsi!

egy régi hallgató, aki most már beszélő :)