"Na leengedem a Drakulát."

Kedves Szerkesztőség, Gyula bátyó!

A fórumon szóba került, hogy írhatnánk a minket ért élményekről, a bennük lévő pozitív-negatív gondolatokról.

Azt hiszem, a többségnek közülünk nem kell messzire mennie ahhoz, hogy megtapasztalja, amit az emberek nem értenek, azt támadják.
Mikor annak idelyén mikor előszőr feketére akartam festeni a hajam, anyám teljesen kiakadt. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy lásson valamit (!) szembejönni a folyosón, ami nem is a lánya. A kinézetem miatt meggyanúsított, hogy biztosan sátánista vagyok, és hogy nem akarja hogy egy elkorcsosult alak legyek. Mit mondjak, kellemes ilyet egy szülő szájából hallani. Különösen, hogy nem volt igaz. És a többségre sem az. Attól, hogy valakit foglalkoztat a halál gondolata, kicsit jobban, mint az átlagot, még nem jelenti azt, hogy meg akar halni. Attól, hogy valakit érdekel a mágia, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy vért iszik, és csecsemőket eszik reggelire. Attól, hogy valaki feketében jár, még nem tömeggyilkos.
Dark_0.jpg
(kép forrása: www.hotdog.hu)
Amikor bakancsot vettem, akkor már skin-head jelzővel illettek a változatosság kedvéért.
Az utcán sem sokkal másabb a helyzet. Egy alkalommal, mikor a trolin utaztam, az elöttem álló ember nem akart leengedni, csak mikor már megszólalt a jelzőcsengő . A szöveg: "Na leengedem a Drakulát." Sokszor fordult elő, hogy "véletlenül" nekem jöttek. Volt, aki az aluljáró lépcsőjén jövet taszított hírtelen rajtam odaóbégatva valamit minden előzmény nélkül. Az illető egy nyugdíjas bácsi volt. Volt, hogy egy barátnőmmel mentem, és a velem szembejövő csűrhe egy tagja hirtelen megragadta a táskám, és le akarta tépni. Azt kiáltozta, hogy beszélgessek már vele, mert soha nem látott még járkáló hullát. Máskor a hajamat ragadta meg valaki.A beszólások mindennaposak.
Volt olyan ismerősöm, akit leköptek az utcán. Egy másik (lány) hazafelé ment éppen buliról, és páran rátámadtak. Egy hétig feküdt korházban. Sokakat kizavarnak a kocsmákból. És ez csak néhány eset volt, ami hirtelenjében eszembe jutott. Az utcai atrocitások túlnyomó része főleg a "kisebbségtől" ered.
Annak idelyén a középsuliban egyszer elaludtam etika órán. Erre a tanár: " Ha feláldoznánk egy fehér lovat, biztosan mindenki figyelne az órán..."Késöbb egy választott témájú házidolgozat megírása után odajött hozzám a tanár. Azt mondta nagyon tetszett neki, és nem is gondolta, hogy ilyen lélek lakik bennem.
Másik probléma az álláskeresés. Szintén nem kecsegtetőek a kilátások. Alapjában véve sem könnyű munkát találni, kirívó külsővel meg különösen, főleg, ha az illető nő.
Szomorú, de sajnos ha az ember dolgozni szeretne (vagy inkább kényszerül?), elöbb utóbb kompromisszumot kell kötnie a külvilággal. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy egyéniségek maradjunk még így is.
Egyébként egy nyugodt természetű, megbízható, romantikus ember vagyok, aki imádja az állatokat.

Üdvözlettel: Odett

-----------------------------------------------------------------
GYULA BÁTYÓ VÁLASZA:

Kedves Odett,

mindaz, amit írtál, és főleg a nyíltságod, őszinteséged nagyon klassz,és szerintem fontos volna, hogy mások is olvashassák. Az engedélyed nélkül viszont nem akarom feltenni az oldalra, úgyhogy most kérdem: feltehetem?
Egyben arra is szeretnélek megkérni, hogy - ha te is úgy gondolod - kérd meg a nevemben hasonló cipőben járó barátaidat, hogy mondják el ők a gondolataikat, élményeiket, s beszéljenek, illetve írjanak arról, hogy miért öltöznek és festik úgy maguk, ahogy, s miért érdekli őket az átlagnál jobban a halál. Megjegyzem: az én véleményem az, hogy a nektek beszólók is épp annyit, vagy még többet foglalkoznak a halál gondolatával, csak épp gyávák vagy túl ostobák, hogy ezt beismerjék.
Sajnos a bunkók mindig is többen voltak, és most már bátrabban is
pofáznak, mint eddig.
Szóval várom válaszod, és nagyon kössz a levelet - ha feltehetjük, akkor a következő nemzedékbe talán kevesebb tahó lesz.
szia

Gyula bátyó
-----------------------------------------------------------------
ODETT MÁSODIK LEVELE:

Kedves Gyula bátyó!

Felteheti az oldalra, annyit kérnék csak, hogy az igazi nevem és az e-mail címem ne szerepeljen.
Szívesen szólok másoknak is, de nem tudom mennyire lesznek közlékenyek. Mint minden közegben, itt is nagyon sok nagyképű, bunkó ember van, és sajnos az a benyomásom, hogy egyre több, és ők is nagyban hozzájárulnak az amúgy sem hízelgő kép kialakításához az átlagember szemében. Vannak, akiket a beszólogatások sem érdekelnek különösebben, és mindenkit támadnak, aki egy kicsit közvetlenebb, nyíltabb, és igazi összetartást sem látok. Régen annyira tudtam örülni, ha egy hozzám hasonló embert láttam az utcán. Ma már nem érzem ezt.
Elszomorított, hogy már itt is kezd megjelenni a diszkrimináció. Volt például egy buli, ahol azoknak, akik nem voltak talpig feketében, többet kellett fizetni a belépőért. Abszolút nem értek egyet az ilyen mentalitással se.
Ráadásul sokak már dolgoznak közülünk, akik közvetlenül munkából néznek mondjuk le egy bulira, de a munkahelyen kicsit visszafogottabban néznek ki, mert kell az állás. Persze akinek jó a szeme, még így is észrevesz minket.
Dark Hawk.jpg
KÉP FROM DARK HAWK

Hogy miért érdekel minket jobban a halál az átlagnál? Én csak a magam nevében beszélhetek.
Az igazat megvallva fogalmam sincs. Kislány koromban sokat nézegettem például csontvázas képeket ismeretterjesztő könyvekben. Anyám legnagyobb elborzadására csontvázas játékfigurákat is gyűjtöttem. Szívesen mentem ki a nagymamámmal a temetőbe, és később is szívesen sétálgattam a sírok között magamban merengve. A miértre nem tudnék válaszolni. Lehet, hogy mi könnyebben elfoglaljuk a halál gondolatát, mint mások. Én sokáig még csak nem is hittem a túlvilágban, és a mágiával sem foglalkoztam különösebben. Mostanában kezdtem mélyebben beleásni magam az ezoterikába, és ismerkedni különböző világnézetekkel.
A sminkről: én így érzem magam szépnek. Szerintem egyébként nem csak mi festjük erősen magunkat, csak nálunk azért feltűnőbb, mert nem csak a festék, de a ruhánk tónusai is sötétebbek, és ugye az összhatás. Nem sokan járnak valószínűleg szoláriumba sem közülünk, ami szintén kiemeli a kontrasztot.

Üdvözlettel: Odett

Na szép...:P Valahogy volt

Na szép...:P
Valahogy volt egy ilyen érzésem:D

Drear Sweet Bitter !

Kedves BitterSweet!

Ne keseredj el, ez nem fog állandósulni, majd a következőt te sem fogod érteni.

Kiszera méra bávatag!

Frigyes és Iván

Juuj, mi pont ma tanultuk

Juuj, mi pont ma tanultuk ezt a normál vektoros izét, szóval értem, hogy miről van szó^^

átlag vs norma

...ezek szerint az átlaghoz képest nem vagyok normális?
- * - * - * - * - * -
Kedves Senhsi!

Volt egy visszakérdezésed, ami sokatoknál inkorrekten csúsztatott.
A két fogalmat sokan szinonimaként használják, pedig legfeljebb néha egybeesnek.
Normális:
adott rendszer elvárt szintje (norma szerinti). Kívülről meghatározott feltételrendszer. Ad abszurdum, van olyan halmaz, aminek nincsen normális eleme. Pl. Makarenkó olyan gyerekek között dolgozott, mint pedagógus, ahol egyik sem volt normális. A háborús árvákból, és csavargókból összeverődött társaság volt a csoport, és a tankönyvi "hagyományos családmodell" volt a norma, amihez lehetett viszonyítani, de sokan nem is tudták mi az a nagyszülő, fogmosás, jóllakottság.
A norma, ami elvárt szint, nem feltétlenül optimális. Lehetsz annál jobb is! Vagy bal.
Átlag vagy közép
adott rendszer reprezentáns eleme. Lehet számtani átlag, mértani átlag, harmonikus átlag, súlyozott átlag, módusz, medián, stb.
Sztem a Googleben vagy a Wikipédiában utánuk lehetne nézni. persze csak ha érdekel. Mindegyik egy képlet és többnyire eltérő értéket adnak egy-egy halmazra. A különböző képletekből következik, hogy a statisztika (mint átlagszámítás) nem más, mint a hazugság egyik elegáns formája.

:)

már nem is oda járok :O mármint gimibe... egyetemista nagylyááány vagyok mán, kikérem magamnak *kihúzza magát bár tudja h jövőre úgyis kibukik*
Dhark, szerintem nem tűnt úgy, mintha ki akartad volna utálni Senshit, bár ki tudja, ha olyan túlérzékeny, mint én, akkor lehet hogy ő úgy vette...

Rémlik, mintha látnám

Ez a vektoros dolog leesett, nemrég ismételtük (nálunk koordinátageometria néven fut, nem nagyon szeretjük, de még mindig jobb, mint a sima geo...), én meg a magam aranyközepes matektudásával - meg a normálvektor fogalmának ismeretével - értelmeztem a viccet, azóta is verem a fejem a falba. "Iván viccei: a modern kor faltörő kosa!"
Senshi, te pedig kérlek, ne légy bosszús, nem beszólni akartam neked, de valóban, az "olyan" jellegű történetek nem fórumra valók. Magam is jobb szeretek személyesen beszélgetni az ilyesmiről. Nem nézünk ki téged, nem utálunk, egyszerűen csak az a helyzet, hogy nekünk még van olyan részünk, ami ideköt minket a "valósághoz" - bár, azt mint már Mágusocska mellett megtanultuk, a valóság mindenkinek más, meg ez filozófiaóra anyag is volt, hajaj... Szóval, immár kissé barátságosabban: üdvözöllek közöttünk! *kacsint, süveget emel*

gimis anyag?

Nem tom :-)
Mármint azt, hogy te hova jársz.
Ma Magyarországon 47 fajta gimnáziumi oktatási forma létezik, és mindegyiknek a 20-80 %-a helyi meghatározottságú (a tanár illetve fenntartó szabad választása).
Tehát lehet hogy te tanultál vektorgeometriát és Holló nem, Dharkéknak meg elvileg anyag volt, de nem vették, mert elmaradt a szalagavató miatt az utolsó hat matekóra.
Ezen kívül, mivel a hatosztályos forma is létezik, van ahol általános iskolai anyag.
Ezen kívül folyamatos a változás. Panta rei (nem lehetsz kétszer öngyilkos ugyanabban a folyóban).
Tudod, én olyan tanár vagyok, aki még mindig nem szállt le az anyagról.

np

Senshi, ha ez megnyugtat, akkor ezek szerint én se vagyok normális (bár szerintem ez nem ezen múlik), bár velem másfajta dolog esett meg, azt itt nem részletezném, de ha egyszer eljössz a találkozónkra és rákérdezel, elmesélem.

Iván, az lehetséges hogy ez gimis anyag? mert mintha rémlene, pedig én matekból atomhülye voltam...

hogy normális vagy-e, azt ne tőlem kérdezd ....

hogy normális vagy-e, azt ne tőlem kérdezd ....

Ha pl. panaszkodnék neked a feleségemre, a lányomra ... az felfogható dicsekvésképpen, hogy van családom, párom, gyerek, sőt együtt vagyunk.
Ha az iskolára, és a tanárokra panaszkodok, akkor dicsekvés lehet az a tény hogy járhatok iskolába ...
Gyula bá, és még sokan mások nem járhattak "normál" iskolába, az én iskoláztatási körülményeim is egyediek voltak, de voltak!
Ezért mondtam, hogy minden NAGYON szubjektív. Persze lehet viccelődni, de minden vicc mélyén megtalálod a valóságmorzsát!

De hát a viccet is érteni kell, és az, ha nem értesz meg egy viccet, vagy egy hivatkozást, az nem feltétlenül a te hibád.
Pl.
Kérdés: Miért nem merőleges a tanár a táblára?
Válasz: Mert nem normális.
----------------
A poén értékeléséhez vektorgeometriai ismeretek kellenek.
Egy sík normálisa, a síkra merőleges egységvektor. A tanár tehát normális (normálvektor) ha merőleges a síkra.
Ekkor van még pár beleértendő fogalom, pl. a tanár mint egységvektor, a sík a tábla síkja.

Hogyan beszélsz a zenéről a süketnek? Lehetetlen? Nézz utána a "jeltánc" fogalomnak! Meg fogsz lepődni!

Ha ha ha

Akkor én most a 3 közül melyik vagyok?
Tudod az ha 1 tükör........ látott..... aki nővéremék meg....apja
visszanéz rám,az egy kicsit gázos,és ezek szerint az álaghozképest nem vagyok normális?

azt csinálsz, amit akarsz :-)

Sokszor megkapom otthon azt a visszakérdést, hogy akkor te most dicsekszel, vagy panaszkodol?
Mert ez sokszor értelmezés kérdése!
És az értelmezés egy viszonyítási rendszer függvénye, ami ugye egyedi, személyes, viszonylagos, többnyire nem hogy igazolhatatlan, de még a tulajdonos számára is leírhatatlan ...

***-*-*-*-*-*-*-*-***
Mennyi a 2+2?
a "normális" szerint .... 4
a "bolond" szerint .... 5
az "idegbajos" szerint 4, .... de ő ezt kevesli!

vá hát télleg

Hát bocs
jó nagy marha vagyok h azt hittem h nem csak én vagyok ennyire benne ebben az életben.
Ezek szerint de.
Csak beszeretnék ide beilleszkedni,ha már máshova nem tudtam.
uh én most tényleg panaszkodom?

Hej, ez a hely nem olyan hely!

Hej, ez a hely nem olyan hely!

Tudjátok az a helyzet, hogy ez a hely nem olyan hely.
Mármint a nyilvános fórum írásos formája.
Tudunk egymásról komolyabbakat is, olyan dolgokat is, segítünk is kölcsönösen, de itt, akárkinek visszakereshetően nem rögzítenénk.
Szellemiekben meg pláne.
Ezeket első sorban személyesen, utána lehet akár telefonon is, de itt semmiképpen.
Én még a telefonszámokat és emil címeket is ki szoktam irtani a postokból, hogy ne lehessen egy bot zsákmánya.
Nem lehetünk elég paranoiásak ha már paranormálisak vagyunk.

Kedves Shensi, de igen,

Kedves Shensi, de igen, történt Olyan dolog is, de mégis ez volt az egyik legmagrzóbb a velem történttek közül. És csatlakozva Dhark-hoz, valóban milliónyi pocsék sztorim van Olyanokról is.

Hát Nővérkém, örülök, hogy legalább annak a csajszinak volt annyi esze, hogy nem veszít el egy ilyen hülyeség miatt. Bár ugye nem ismerem a sztorit:)

khm...

Hugi, a barátnős dolog az vmilyen szinten ismerős nekem is, de mivel tőlem a lány az eset után bocsánatot kért, és rendbehoztuk a viszonyunkat, talán jobb, ha nem írom le, hátha egyszer sikerül felcsempésznem őt is Pöstre és bemutatni Nektek, akkor pedig nem szeretném, ha ez negatív fényt vetne rá. Mindenesetre azért bízom benne, hogy megbánta, és hogy most már leszállnak rólad, mert Plüssbilincs Szuperhősnő sajnos csak a száját jártataja, és nem tud igazán hatásosan megvédeni senkit, talán mert őt sem veszik soha komolyan *pirul, fejetlehajt*
A nevelésről pedig annyit, hogy engem korlátoztak, próbálkoztam is folyton kitörni, most már csak akkor csinálom, ha épp összevesztem valamelyik ősömmel. Egyelőre azért még inkább muszájból járok haza, bár mikor 3 hetet töltöttem itt, meglepően hiányoltam az otthoni kupit meg üvöltözéseket is :O

Senshi drága...

Bocsáss meg a "tudatlanságomért", de kifejtenéd ezt egy pöppet bővebben? Ha a spirituális problémákra gondolsz, köszönöm, nekem abból van elég, és hidd el, ha bármelyikről egy szót is szólnék, dalolva és önként vágnám ki a nyelvem, ásnám meg a sírom és feküdnék bele, remélve, hogy mihamarabb túlesek az egész hercehurcán. Úgy gondolom, hogy amíg az ember valós élete nincs legalább 80% - osan rendben, addig "odaát" se nagyon lel megnyugvást. Mellesleg, úgy tudom, az ilyen jellegű eseteknek külön menüpont van, már ha még üzemel.
Ezt a kis "panaszsarkot" hagyd meg nekünk, na, lécci-lécci... *vigyor*

ez az én állás pontom

Én tökéletesen megértem a helyzeted,mert velem még durvábban bánnak.
Még valami.
Ne vegyétek sértésnek,de itt mindenkinek ez a legnagyobb gondja?
Úgy értem,hogy télleg OLYAS VALAMI nem történt veletek?
Mondjuk,hogy segítsünk egy másnak,vagy valami?
Nem szoktatok a hozzánk méltó dolgokkal is foglalkozni?
Mert én egy jó ideje abban a világban élek ,amit az egyszerű emberek nem fogadnak el.
Én nyíltan beszélek róla (persze annak,aki szintén olyan,mint én)
nem látom be hát,hogy ezen az oldalon se meritek ezt egymással megosztani?
Vagy Ti is tudatlanok vagytok?
Tisztelet a kivételnek,senkit nem akarok megbántani,csak összetartást szeretnénk.

Voldemort...

Az én történetem három emberkéből áll. A volt legjobb barátnőmből, Voldemortból, aki egy lány, és belőlem...
Úgy kezdődött, hogy én eleve nem nagyon rajongtam Voldemort nevű osztálytársunkért. Sosem törődött semmivel, csak a hülyeségekkel, felszerelése nem volt még 1 rohadt toll sem, de a fél drogériát sosem felejtette otthon. Tudni kell róla azt is, hogy enyhén szólva szeretett pasizni... Minden percben más csávó ölében ült, mindenkit puszilgatott, ölelgetett, pedig volt barátja, és vele is majdhogynem lefeküdtek egymással tanóra közepén.
Akkori legjobb barátnőmet nevezzük Féregfarknak, már bocsi, de illik rá, mert egy áruló...
Szóval nap közben Voldemort barátja kérdezte, hogy hol van a sulihoz legközelebb patika, mert minél hamarabb mennie kell. Megmondtam neki, nem törődtem vele,h minek neki patika. Végül délután Féregfark elmondta, hogy azért kellett a patika, mert védekezés nélkül szeretkeztek, és lehet, h Voldemort terhes. Erre az információra az volt a reakcióm, h elmondtam az őszinte véleményemet Voldemortról, ami nem volt túl pozitív.
Másnap Féregfark ezt vissza mondta neki. Végül én lettem a rohadék, aki ilyeneket mer állítani Miss Voldemortról. Mégis mit mondhattam volna...? Gratulálok, hadd legyek a gyerek keresztanyja...? Nem csak ő, hanem a fél suli el akart ezért gyepálni... Elég nehezen viseltem, sírógörcsöt kaptam még kora reggel, és délutánig el sem apadtak a könnyeim. Folyamatosan terrorizáltak, kitaláltak rólam mindenféle hazugságot,és azon röhögcséltek.
Kiderült, hogy Féregfark, aki ugye elvileg a legjobb barátnőm, azért csinálta ezt, mert én lekezelően beszélek vele, meg ilyenek. Már nem azért, de amennyit láttok belőlem, abból kiderül, hogy alig merek megszólalni, nemhogy lekezelően... Mindenesetre finoman szólva jól kibabrált velem. Végül az egyik (még a mai napig is) barátnőm beszélt Voldemorttal, és elmondta neki, hogy én nem akartam őt bántani, hanem csak Féregfark keveri a sz*rt. Ez már egy éve történt, de a mai napig nem tudom megérteni, hogy miért kellett ennek kitenni. Ennyire nem lehettem gonosz, hogy ezt érdemeljem...

ha van elég méz a madzagon ...

Fanni is hazajár, mert nem kell. Sőt, még hiányzunk is neki, olykor - mondja. Úgy látszik a kötelező dresszúra nem nem jön be sehol sem.
Saját múltamból is rémlik, hogy a kötelező (vagy olykor javasolt) dolgokkal szembe szerettem menni, de azért elég sok hülyeséget csináltam a szabad vegyértékeimmel is. Szóval ha valakinek az IQ szintje negatív ...
Mindenesetre elég hosszú időbe telt, amíg valamennyire benőtt a fejem lágya, bár lehet hogy indigó gyerek vagyok, és azoknak soha nem nőnek be a kutacsaik ...
Nincsenek biztos módszerek. Olykor bizonytalanok sem.

Fejlemények

Téma1: Amaranthine, tökéletesen igazad van. Jó lesz, ha pszihomókus leszel, ha nagy leszel*megtapsolja magát, ezért a mondat szerkezetért*. Viszont ki hagytad az alternatív szülőket a sorból. Akik megszabják ugyan a határokat, de inkább arra próbálják tanítani a gyereküket, hogy sajtát magának szabja meg a határokat. Apám mesélte, hogy őt különösebben, nem fogták vissza a szülei. Nem volt megszabva, hogy este hányra kell hazaérni, mégis megfogadta magának, mikor 14 éves volt, hogy 10-re haza ér, 15 évesen már 11-re, és így tovább. Anyukám fiatalsága minden nyarát a Balatonon töltötte, egyedül a nagymamájánál. Nem szabta meg neki senki, hogy mikorra kell haza érnie, de ő 16 évesen mégis otthon volt már 11-kor.
Úgy érzem, engem mostanában pont ugyan erre nevelnek. Nem azért megyek el mindíg korán a találkozókról, mert meg lett monva... Én így érzem a helyesnek, mivel örülök, hogy elengedtek. Bárhova megyek - főleg hétvégén - mindíg még otthon kitalálom, melyik busszal jövök haza, és mikor kell haza indulnom. Viszont azt figyeltem meg, hogy az osztálytársaim simán megcsinálják azt, hogy 1-re, 2-re érnek haza, egy szimpla moziból. Vagy olyan péntek esti programot szerveznek, hogy "Gyekerek, menjünk el kocsmázni...". Mind ezt 14 évesen... Sz'al igazándiból itt kezdődtek a problémák az osztályomban. Mert nem csak ez az egy estünk volt. Loptak utca név és BKV táblákat, az iskolai sítáborban dezodort égettek, és kihívták a tűzoltókat, troliajtót nyitogattak a hídon (megjegyezném tanítási idő alatt, mert úszni mentünk).
Téma2: Anyám ma délután felhívott telefonfon, és mesélte, hogy egy órán keresztül beszélgetett andriska anyjával. A hülye picsa nekitámadt Anyámnak, hogy mindezt én váltottam ki, meg ilyesmik, és mondta, hogy keresett másik iskolákat, természet tudományi szakkal, ahova NEKEM kellene átmennem. Ezek után, drága és mélyen tisztelt Anyukám elküldte a nőt a picsába, megalázta, és úgy tette le a telefont, hogy a nő már bőgött.
Apám, ezek után, azt tanácsolta, hogy beszéljek andrissal, és vezessem rá, hogy igazándiból, valaki bíztatásásra, de leginkább a Csongorére (egyetlen igazi ellenllábasom, akihez a többi ember aki "utál engem" csak félelemből csapódott) sz'al a Csongor bíztatta, arra, hogy gyútson föl. Így legalább, kikerülök bűnbak képző effektus középpontjából... Illetve, még azt okoskodtuk ki ketten Apukámml, hogy össze szedi az edzőtermi, szét szteroidozott, kigyúrt állat haverjait, és én meg szépen csak rámutatok, azokra az emberekre... Pusztán félelem keltés céljából, így talán elkerülhetőek lesznek a fenyegetések...

Folyt.köv.

egyet értek

A harag (gyűlölet) magunk büntetése mások butasága miatt.
Csak te bővebben fogalmaztad meg.
De azért én is egyet értek.
Az az egyet is, amit leírtál.

Ámen!

Ámen!

szenvedni és megérteni

Nos bár már kissé késő van és egyesek meg is fognak rám haragudni amiért ilyenkor még ébren vagyok de muszáj néhány gondolatomat leírnom.
Sajnos az alapvető problémák ott kezdődnek hogy az emberek nem tudják elfogadni a különbözőséget, ez a mai mentalitás, klánok csoportokba skatulyákba tartozni, aki kilóg vagy más klán skatulya mittudomén minek a tagja, azt utálni kell, ha pedig még csak nem is tagja semminek azt végképp elítélni, mert az nem megérthető.
Sok atrocitás ért már engem is életem folyamán. Nagyon sokáig csak elszomorodtam, mert az igazságérzetem nem ezt diktálja, most már kissé felnőttebb fejjel nem azt próbálom nézni, valaki mit tesz, hanem azt: miért teszi.
Általános iskolában még nem tudtam így gondolkodni. Csak azt láttam, hogy a helyi(itt bizonyos etnikumok tagjai) gengszter gyerekek, mindenkihez odamennek és letérdeltetik, az évfolyamomban meg nagyjából az egész iskolában egyetlen személyként nem voltam hajlandó letérdelni. Kevésbé fájt a verés, mint ha megalázkodom. Viszont ami jobban fájt hogy a többiek nem csak letérdeltek, de aztán engem úgy kerültek mint egy leprást, mert féltek, hogy Ők is verést kapnak, és legfőképpen attól hogy ki lesznek tagadva és Ők is száműzöttként élhetnek mint én. Akkor még nem értettem miért kerülnek, azóta rájöttem: a legtöbb embernek fontosabb az hogy tartozzon valahova, mint az hogy kifejezze önmagát. Én ezt teljes mértékig elfogadom. Tudom milyen nehéz önmagunkat elfogadtatni másokkal, sőt teljes mértékig csak nagyon kevés személlyel sikerül. Én is eddig életem folyamán két olyan személyt találtam akik előtt nem érzek késztetést arra hogy színészi kvalitásaimat csillogtassam, mert tudom hogy Ők annak fogadnak el, sőt csak annak hajlandók elfogadni aki valójában vagyok. Bár mások felé sem játszok mást mint aki lennék, csak gondosan megválogatom kinek melyik apró kis részemet mutatom magamból, amiben biztos vagyok, hogy megérti és elfogadja. Nekem is nehéz megértenem az emberek jó részét, sokszor nem is sikerül, inkább csak elfogadom Őket olyannak amilyenek, vagy megpróbálom visszavezetni a beteg társadalmi mentális problémák kategóriájába a felfogásukat. Például elkényeztetett petike vagy ki a csuda: kereshetnéd benne a problémát. A probléma viszont nem nála kezdődik. Ha egy szülő pénzzel neveli a gyermekét, ott kezdődnek a súlyos problémák. Nem kap normális értékrendet. Az a gondolata lesz, hogy övé a világ, bármit megtehet. Hiszen a családban ez így van, nem figyelnek rá, nem tanítják érdemleges felfogásra gondolkodásra. Nincs előtte egy olyan példa, amit követve megtanulná mi az a tolerancia, és mi az az egymás mellett élés. Sajnos ez egy elég negatív nevelési forma, ami manapság egyre gyakrabb a társadalomban. Hasonló volt a helyzet az én általános iskolai példámnál is. A szülők megfélemlítették a tanárokat a gyerekek a szülőket utánozva megfélemlítették a gyerekeket. Nem haragudhatok rájuk, hiszen nem az Ő hibájuk hogy hibás értékrendet kaptak.
Megint egy másik témakör szülők. Erről nem szívesen beszélek, de úgy érzem, a hitelességemhez muszáj lesz. Szüleimmel jóformán születésem óta hadilábon állok, sosem értettem miért tesznek úgy mintha utálnának. Pontosabban nagyon sokáig nem értettem. Mindig mindent el akartak tőlem venni amiért nagy nehezen megharcoltam, soha egyszer nem álltak ki mellettem, nem támogattak semmiben, és nagyjából a világ minden negatívumát a nyakamba varrták. Közben teljesen természetes dologként vették, hogy én mindent megteszek értük. Nagyon sok átsírt és átgondolkozott éjszakám volt mire apám egyik megszólalása nyitotta fel a szemem: "Bárcsak ne születtél volna meg!" Ekkor jöttem rá, hogy nem tudatosan ilyenek velem. Tizennyolc évesek voltak mikor megfogantam, csak miattam házasodtak össze, a két család legnagyobb ellenzésében. Mindketten tele voltak tervekkel álmokkal, amiket egyszerre csak fel kellett adni, mert jöttem én. Így tudatalatt én vagyok az aki miatt rossz az életük. Persze erre Ők tudatosan rá sem jönnek, és talán soha nem is fognak. Egyszerűen csak levezetik rajtam a feszültségeket és kész. Viszont sokkal könnyebb nekem elfogadnom Őket ilyennek, mióta rájöttem miért ilyenek velem, és nem csak azt látom, hogy ilyenek velem. Persze a szülőktől igazságtalanul elszenvedni talán a legnehezebb mindent, de rengeteg sok olyan lelki, vagy pszichés problémájuk lehet, ami magyarázat a viselkedésükre. Például abban az esetben amit Te írtál. A legtöbb szülő berögződése, hogy egy "normális" gyerek az pont ilyen és ilyen így néz ki ezt és pont így tanul. Hiszen a társadalmi elvárások, a saját szüleiktől kapott kép ezt diktálja Nekik. Ennyi idősen pedig azt hiszem már sosem fognak kinőni abból, hogy csak az általuk megalkotott kép a normális, és minden más abnormális elfogadhatatlan beteg. Egyszerűen csak leragadtak annál a résznél, hogy megfeleljenek az Őket körülvevő elvárásoknak, és nem tudtak továbblépni önmaguk felé. Amíg az ember mások elvárásai szerint akar élni, addig önmaga is csak elvárásokkal fog mások felé irányulni, legalább is nekem ez az észrevételem. Ez talán egy kicsit idióta példa lesz de szülői szemmel nézve egy gyerek akkor normális ha két lábbal két kézzel egy fejjel születik. Ha valamiből több van vagy kevesebb azt fel kell dolgozni el kell fogadni, nem is annyira abból a szempontból, hogy jajj milyen a gyerekem. Sajnos legtöbb esetben abból a szempontból hogy jajj mit fog szólni a szomszéd Mari néni. És ezek akkor még csak a materiális különbségek. Minden szülő álmodozik arról milyen lesz a gyermeke, sajnos a legtöbben nem képesek kinőni ezekből az álmokból, és ha nem a megálmodott személyiséggel lesz megáldva a gyerek, akkor az nem normális beteg és jujj biztos meg fognak érte szólni az ismerőseim. Bár még sosem voltam szülő, de belegondolva azt hiszem a gyerekünket a legnehezebb elfogadni olyannak amilyen. Legalább is az egyik esetben. Nagyon ritkán találkoztam eddig olyan szülői felfogással ami részemről helyes lenne. Három eset ennél sokkal gyakoribb: 1. Vagy olyan lesz amilyennek én akarom, vagy nem normális. 2. Felőlem azt csinál amit akar, hagyom, kifejlődni a személyiségét(ugyanebbe a kategóriába sorolom az elkényeztetést is) 3. A nyakába varrják a saját elrontott életüket, illetve azt hogy nem képesek a világ pozitívumait, csak a negatívumait meglátni.
Az első és a harmadik esett gyerekek sokat szenvednek a szülőkkel vívott csaták során, de szerintem nem az a megoldás, ha haragban vagytok ezért a szülőkkel hanem ha elfogadjátok, hogy a társadalmi hatások és a saját negatív berögződéseik illetve tudatalatti kivetüléseik miatt viselkednek így. Tudom könnyebb hibáztatni mint elfogadni, viszont sokkal kellemesebb érzés elfogadni, és egy idő után ezért a szenvedésektől megszabadulni.
Nos azt hiszem már túl késő van és túl sok, idióta gondolatot írtam le, nagyrészt összefüggéstelenül, szóval megyek alukálni. Jóéjt!

gyújtsuk fel!

Ezek után indítványozom, hogy andriskát lángszóróval látogassuk meg kollektívan... csatlakozik valaki? ez azért már ocsmány...

Az alma meg a fa esete...

Nem is akartam én utalni senkire, bár ezek szerint csúnya bakot lőttem. Elnézést. *fejet hajt* Mindenesetre, az alma nem esik messze a fájától, az biztos... Neked jószerencsét kívánok, ha pedig andriska megint pattog, csak szólj nyugodtan (igen, a név direkt van kisbetűvel szedve)! Remélem, megoldódnak a dolgok, mérsékelt szívbajjal és agyhúgykővel.

"hátrányos helyzetű???"

Andriska egy csöppet sem hátrányos helyzetű... Vörös haj, szeplős arc, kék szem... A szülei meg Los Angelesbe viszik nyarali, ajándékként, hogy annyi intőt vitt haza. Amikor azt mondtam, hogy gengszer akkor nem a barnabőrű kissebségiekre gonoltam, hanem az amolyan igazi gengszterekre.

És már a szüleim ott tartanak, hogy elviszenk másik iskolába. Most még elég erősen kitartok amellett, hogy nem menekülhetek el, és az nem megoldás. Ez működik egy darabig, de a következő ilyen esetnél tuti elvisznek. De nekem ennek az iskolának ez a szaka kell ahhoz, hogy ha nagy leszek, tengerbiológus lehessek, sz'al én innen szépszerivel nem megyek sehova...

És sajnálatos módon az ügynek még korán sincs vége, mert a gennyeslelkű jogászok kitalálták a fellebbezés nevű kiskaput, amivel ugyan nem érhetik el, hogy Andriska maradjon, de elhúzzák az iskolánkból való távozást.

A szomorú valóság

Nos, Dugong, ezúton is örülök, hogy megtudtam, mi lett az ügy vége, bár nem épp rózsás módon zárult a helyzet. Sajnos az ilyenekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, és különösen nehezíti az ügyet, ha a tettes "hátrányos helyzetű". Ettől függetlenül - hisz csak annyit tudok, hogy a háttér is "gengszterekből" áll, így nem mondhatok biztosat - úgy gondolom, hogy ilyesmivel visszaélni ... nos, rendkívül paraszt dolog. Mellesleg, ha a srác valóban ilyen hírhedt bűnlajstrommal rendelkezik, akkor pedig a felnőtteket nem értem. Oké, hátrányos helyzetű, család, elmebaj, bármi, de...áh... Néha nem értem az ilyen, magukat "felnőttnek" nevező embereket. Vakok. *bosszús* Személy szerint a srácot magam vittem volna az igazgatóiig, bevállalva a néhány kiosztott pofon mellé a magam igazgatói adagját is, de ez már csak én vagyok. Ha meg nem is ölöm, de a hüvelykujját mondjuk véletlenül eltöröm, hogy ne tudjon többet gyújtót gyújtani...
Uff, megyek, kipufogom magam.

Ez égő!

A legútóbbi találkozón említettem, felgyújtottak. Igaz, csak 1,5/2 cm égett le az egyik hajtincsemből, azért ez az ügy mégis csak sokkolt.
Én egy konzervatív iskolába járok, ezért vissza fogom mgam, vékonyon húzom ki a szemem, nem veszek szegecses/rémisző/sátánistának titulálható cuccokat, mert már azért is megfenyegttek, hogy vegyek le a 3 karkötőből 2-őt mert nagy bajok lesznek és ki fognak rúgni. Ennyit rólam.
Márcus elején angol óra előtt áltam a hermadik emeleti folyosón és beszélgettem a "barátnőimmel". Erről a foloysóról azt kell tudni, hogy tetőtérben van és két méter széles az egész. Kedves osztálytársam, Kovács Andriska - miért is ne nevezzem nevén, had tudja meg mindenki, mekkora egy... áhh - mögöttem állt és matatott. Róla tudni kell, hogy nyolcadikos létére kb. 5 éve masszív dohányos, állandóan cigivel és önygyujtóval/gyufával jár iskolába. Nem volt különösebb konfliktusunk egymással, de nem is voltunk olyan jóban, mert a gyerek folyamatosan beszólogatott mindenkinek.
Nem sokkal a matatás után éreztem, hogy ráfújt a nyakamra, és hogy marha büdös, éggett haj szag van, ami belőlem jön. Meg kérdeztem tőle, hogy fel gyújtotta-e a hajam, mire ő makogott valami olyasmit, hogy miért gyújtotta volna föl?
Én már ebben a pillanatban tudtam, mi történt. Elmentem a lányvécébe, és megbizonyosodtam a történtekről. A hajam még mindíg büdös volt.
Oda mentem két másik osztálytársamhoz, leginkább sokkosan, de minden képpen dühöngve, és mondtam nekik, hogy Andris felgyújtotta a hajam, mire az volt a reakció, hogy "És?", "Nem tök mindegy?".
Ezek után felhívtam Anyámat -aki mindíg mindenben támogatott - telefonon, mert már nem ez volt az eset, hogy fogjuk rá, bántalmaztak az osztálytársaim. Leköptek, fellöktek, kifacsarták a karom és a többiek.
Anyám persze azt monda, hogy szóljak az osztályfőnöknek, aki akkor beteg volt, így a "helyettes osztályfőnökünknek" egyben az igazgató helyettesnek szóltam a történtekről. Ő persze egyből az igazgató elé vitte az ügyet.
Másnap Andrist is az igazgató elé vitték, aki persze folyékonyan hazudott, és tagadta a tettét. Olyanokat talált ki, hogy a haj szag csak azért volt, mert besütöttem a hajam, és hogy ő PEZ cukorkával matatott mögöttem.
Három nappal az események után beismerte, hogy igen megyújtotta a hajam, persze csak azok után, hogy Anyám írt egy körlevelet a szülőknek, a történtekről, amiben visszafogottan de közölte, hogy ha az iskola nem tesz lépéseket, akkor a rendőrséghez fordulunk.
Az ügy hivatalos vége egy hétfőn megtartott fegyelmi tárgyalás lett. Andris szülei - akik mellesleg gengszterek, ezt le se tagadhatnák - igaz, hogy elég sóher ügyvédet, de ügyvédet is hoztak. A fegyelmi végeredménye pedig az lett, hogy Andriskának át kell mennie egy másik iskolába.
De ezzel még korán sincsen vége a dolognak, mivel az osztálytársaim megfenyegettek, hogy kiutálnak, megvernek, megszivatnak, hogy miért kellett ezt csinálnom szegény Andriskával.
A fegyelmire egy nappal, szülői értekezlet is volt. A "kényszer szülöin" a szülők nagyja Andriskát akarta menteni, és olyanokat mondtak, hogy: "Jajj, szegény Esztikém (aki egyszer még a "legjobb baránőm" volt, és együtt jártuk hozzájuk gitárra, sz'al ismer engem az annyja elég jól) Szegény Esztikém, nagyon sokat stesszel Andris miatt, és nem tud tanulni."
És azóta is folyamatosan támadnak, hogy miért kellett ezt csinálnom, és miért vagyok szemét, meg Andris nem is csinált semmit...

És igen, lehet hogy Andris nem rúgják ki, ha nem lett volna ezek előtt még egy kevéske ügye. Pl: nem nyitja ki a troliajtót a hídon, nem szemtelen az összes tanárral, és nincsen már vagy 28 intője.
Persze, lehet rám csúnyán nézni, de kérdem én: Mások, hogyan reagálnának ebben az esetben? És ez nem lesz egy amolyan költői kérdés, és megadom a választ: Mások, vagy megölik - szó szerint!- azt aki felgyújta őket, vagy feljelentik, és akkor nem egy másik iskolába kell mennie, hanem a fiatal korúak nevelő intézetébe...

jóravaló apa sátánista hülyegyereke

Akkor most én is beállok a sorba. Elég sokat szívóztak velem is, mióta besötétedett a ruhatáram, és fekete lett a sminkem. Az, hogy suliban a tanárok utáltak, talán a legenyhébb volt, bár azért ennek is köszönhettem egy félévi bukást töriből. Az egész egy témazárón múlt, amit az előrehozott németérettségim utáni napon kellett volna megírnom, és ami előtt versenyek és betegség miatt zsinórban 5 órát hiányoztam. Természetesen nem kaptam haladékot, érdekes, hogy a másik érettségiző viszont igen. A gimi négy éve alatt végig "közellenség" voltam, talán mert látták rajtam, hogy nekem tényleg fáj, ha piszkálnak. Nem egyszer maegkaptam, hogy mikor leszek már öngyilkos, mindenfélével dobáltak, többek között majdnem teli 7decis ásványvizes palackkal, és a tanár mindössze anyitt mondott az "elkövetőnek", hogy ejnye. Hát köszönöm. Valószínűleg, ha pajszerral csapkodott volna fejbe a gyerek, akkor is megússza ennyivel, hiszen tulajdonképpen jót tesz nekem, úgyis meg akarok halni, nem? Az utcán "szerencsére" inkább megijednek tőlem, de azért pár kötözködésbe is sikerült belefutnom. Volt olyan is, hogy álltam a buszmegállóban, pár srác telefonról üvölttette a mulatóst, aztán megindultak felém, nekiálltak kérdezgetni. Kicsit megijedtem, de azért válaszolgattam, és egész kellemesen meglepődtem, hogy az út végér megkedveltek. Sajnos ez a ritkább.
A legszebb eset viszont a "családom". Anyám először megtiltotta nekem a fekete hajat, aztán addig festegettem a lehető legdurvább vörösekre, hogy belement. Persze a ruhavásárlást még mindig nem merem rábízni. A nővérem közölte, hogy kattant vagyok, és kérte anyámékat, hogy vigyenek orvoshoz, mindezt csak a ruhám és a zenéim miatt. Apám volt a legjobb, aki közölte, hogy az ő családjában ugyan nem lesz ilyen sátánista semkiházinak helye, és hogy ahelyett hogy folyamatosan a gyilkosságokon járna az eszem, foglalkozhatnék inkább a politikával. A Pagan Fire-plakátomat darabokban tépte le az ajtóról, holott színes volt, egy csepp vér nem volt rajta, csak észeki harcosokat ábrázoló rajz. Az enyém volt, el kellett tűnnie. Amikor karácsonykor nem mentem velük templomba, szintén óriási balhét rendezett. Nem értem, miért lett volna jobb, ha odamegyek úgy, hogy nem érzem igaznak, amiről a pap az istentiszteleten beszél. Ez azok ünnepe, akik tényleg ezt vallják, hadd hagyjam meg nekik. És ő miért hiszi azt, hogy attól jó ember, hogy évente kétszer hullarészegen bevánszorog a templomba, hogy utána hazajöjjön, és leüvöltse az egész család fejét? Igen, azt hiszem, erkölcsileg tényleg én vagyok a legrosszabb.
Mindegy,nekem már elegem volt. Üvöltözzön csak, addig majd bedugom a füleseimet, nem hiszem, hogy sokmindenről lemaradnék, folyton ugyanazt szajkózza. Teszek az utca embereire is. Nem tetszem nekik a fekete cuccaimban? oké, akkor még felteszek egy pár nyuszifület is, hátha kiesik a szemük a helyéről. Tudom, hogy ez nem jó hozzáállás, de már belefáradtam, hogy csak tűrjek...

Mindenki másképp egyforma

Mindenki másképp egyforma
Mérő László matematikus és pszichológus könyve a kedvenceim közé tartozik. Megvan tőle a "Maga itt a tánctanár?" is, ez utóbbinak nagy része a neten elolvasható, maga a szerző publikálta!
Szóval az egyformaság és a különbözőség az belső látásmód kérdése. Van aki nyitva tartja a harmadik szemét, és van, aki bezárja.
A szemét!

- - -
Bemegy a kliens a tánciskolába, és megszólít egy jól öltözött úriembert: - Maga itt a tánctanár? - Ló..szt, én az illemtanár vagyok. .